2007/04/25

Haragoscsobalyi Medve az Őrök nemzetségéből


Adika Gonosz Permet kampányához készített karakterem low-magic világra hangszerelve.


Medve az Őrhelytől két napnyi járóföldnyire lévő kis településen, Haragoscsobalyon született, ahol kovács apja figyelő tekintete és tanítása alatt cseperedett fel a falu legnagyobb erejű, szálfa termetű legényévé. Zabolátlan erejét és természetét apja úgy próbálta levezetni, hogy felfedte előtte a vas titkát, és inasává fogadta. Jelenleg a közösség megbecsült tagja, aki most készítette el a mestermunkáját, amivel teljes jogú kováccsá vált. Legjobb barátjával, az eszes Hollóval építették meg a Holló által megálmodott vízimalmot, mely a lezúduló hegyi patak erejét fogta munkára, a molnár legnagyobb örömére. Gyermekkoruktól sülve-főve együtt voltak, és kis felfedező csapatukba mindig bevették Szivárványt és Macskát, a molnár ikerlányait is. Kapcsolatuk az évek múlásával egyre inkább fordult át barátságból szerelembe: Holló már el is jegyezte Szivárványt, Medve azonban még mindig habozik, próbál tisztába jönni érzelmeivel, és egyébként is, neki semmi érzéke az ilyesféle helyzetek kezeléséhez. Apja, a kovács Szikla, és a molnár Róka azonban már meg is egyeztek a házasság elrendezésében. Medve a gyakran aggódik saját ereje és pillanat alatt fellángoló érzelmei okozta őrjöngései miatt: mi lesz, ha egy ilyen alkalommal véletlenül összeroppantja Macskát? A finomabb tárgyak gyakran eltörnek a kezében, ezért is elégedett, hogy a biztos, kezelhető, ellenálló vassal dolgozhat nap, mint nap. Az első őrjöngési rohama az életüket mentette meg, amikor egy nap a szabadban éjszakáztak barátaival, mivel túl messzire kóboroltak a falutól. Egy éhes és minden bizonnyal veszett medve támadta meg őket, és Medve az első csepp vér láttán elborult aggyal vetette rá magát a fekete vadállatra, eltörve az állat állkapcsát, majd nyakát. Ezek után a barátai felé fordult, akik csupán azért maradtak sértetlenek, mert sokkal gyorsabban futottak nála. Az élmény nagy hatással volt rá és a közösségre is: az öregek mindentudóan mosolyogtak, mondván most már kétszeresen is igaz rá a neve, és hogy ez a gyerek még nagy dolgokra hivatott. Macska először kerülte egy ideig, de mikor látta, hogy többet nem fordul elő az eset, újra közel engedte magához. Anyja, Nefelejcs, a falu javasasszonya, aki bölcs tanácsaival és az általa készített nyugtató főzettel segít Medvének kordában tartani a dühkitöréseit, jelenleg állapotos, a nyolcadik hónapban jár, és már tudja, hogy a gyermek lány lesz, akit azonban még nem neveztek el. Medvét mindenki szereti, kivéve haragosát, Bikát, aki Haragoscsobaly elöljárójának nagyobbik fia. Az ellenszenv abból ered, hogy Bika csak a falu második legerősebb férfija, és ráadásul bele van habarodva Macskába, aki viszont határozottan elutasította eddigi összes közeledési kísérletét. Bika minden ürügybe belekapaszkodik, amivel eltávolíthatná a faluból Medvét, és ez majdnem sikerült is, amikor a pár éve történt medvetámadás után a falugyűlésen megvitatták az esetet. Bika befolyásos, és jól is forgatja a szavakat, Medvével ellentétben, és csupán apja vétója akadályozta meg, hogy elküldjék a fiút Csobalyból, mivel veszélyt jelent az egész közösségre. Haragoscsobaly fontosabb lakosai: Mennydörgés – a falu elöljárója és vezetője Bika – Mennydörgés fia, Medve riválisa Szarvas – Bika öccse, bátyja hatalmaskodásától szenved Róka – a molnár, özvegy, felesége belehalt a szülésbe, amikor a világra hozta Szivárványt és Macskát Szikla – megbecsült kovács, bátor harcos, Medve apja Karvaly – sámán, Csobaly szellemi vezetője, féltékeny Nefelejcs befolyására Nefelejcs – a falu javasasszonya, bábája, néha révületbe esik és előre megjósol eseményeket, amik eddig rendre bekövetkeztek, Medve anyja Liliom – Nefelejcs húga, Mennydörgés felesége Hiúz – Nefelejcs bátyja, vadász Holló – a fizikailag gyenge, de eszes és nyughatatlan nyikhaj, Medve barátja, a falu egyik vadászának, Csikasznak a fia Csikasz – a vadászok vezetője, a falu legtapasztaltabb harcosa, Szikla jóbarátja, nagyon elégedett azzal, hogy fiaik ennyire jóban vannak Szivárvány – Holló jegyese, Macska ikertestvére Macska – Medve szerelme, aki nem érti, hogy Medve miért nem jegyezte már el őt, ahogy Holló az ikertestvérét Tücsök – mesemondó, vándorkereskedő, a falu egyik legnépszerűbb tagja, időnként ellátogat más településekre Pisztráng – a helyi sörfőző, az esetlegesen felbukkanó utazók az ő házában szoktak megszállni Sebes – nyomkereső, hírnök, aki az esetleges üzeneteket közvetíti a települések között Csökönyös – a falu ácsa