Legacy of Fire 3. játékülés - Saradushi Shadan története

4708. Erastus havának 13. napja

Másnap reggel elkezdtük az esti akcióra való felkészülést. Míg én bementem Almah-hoz tanulmányozni a tegnap este látott térképet, addig a kis gnóm követte az egyre gyanúsabban viselkedő Dashkit. Ylkor a szokásos dologgal foglalkozott: semmit tett éppen. Persze magyarázta, hogy elemzi a múltkor talált Sarenrae imasál mágikus tulajdonságait, mert gyanús, hogy Zastoran miért ajánlott érte olyan sok varázsitalt, de ez szerintem csak alibi volt, mivel már napok óta ezzel foglalkozik, de még semmi eredményre nem jutott. Na, szóval miközben én a térképet vizsgáltam, Almah elmesélte, hogy Dashki kifaggatta a tegnap általunk hozott foglyot, majd délután beszámol róla a tanácskozáson. Akdan is visszaért pár óra múlva, mondván, hogy Dashki eltűnt valami sötét lyukban.

A délutáni tanácskozáson hármunkon és Almah-n kívül Dashki, Dullen, Garavel és Zastoran atya vett részt. Dashki persze megkínozta és megölte a gnollt. Mondjuk ez az egy dolog, amit nem vethetek a szemére. A fogoly kb. ugyanazt mesélte mint nekünk is, bár Dashki nem említette a hárpiát, és a perytont sem. Viszont mondott valamit egy ogréról, az aréna bajnokáról. Jómagam amellett a terv mellett kardoskodtam, hogy vonuljunk ki teljes erővel. Páran belopakodunk a csatapiacra, kiszabadítjuk az ott harcoló rabszolgákat, akik segíthetnek nekünk a harcban, köztük Haleent is (balra lent), miközben a többiek lesben állnak, és a riadó jelére támadnak. Esetleg még Garavel intézhetne némi figyelemelterelést valami tűz formájában. Sajnos a többiek, köztük Dullen, nem értettek egyet a tervvel. Szerintük a gnollok sokan vannak, és erősek, így inkább csak éjjelenként cserkésszük be a kisebb, várost elhagyó csapataikat, és így gyengítsük le őket a támadás előtt. Bár volt logika abban, amit mondott, de semmiképpen sem hagyhattam Haleent még napokig szenvedni ott, ki tudja, mikor hal meg egy aréna csatában. Valamint szerintem úgysem lehetett volna sokáig szabadon öldösni a gnollokat, előbb-utóbb gyanús lesz nekik a dolog, és kiderítik hol a táborunk, és teljes erővel megtámadnak minket. Most még mellettünk van a meglepetés ereje, most kell támadnunk – érveltem. Sajnos szavaim hatástalanok maradtak, így a megbeszélésnek az lett az eredménye, hogy az este Dullen, Dashki, Akdan, Ylkor és én szemügyre vesszük a romvárost, és majd az alapján döntjük el a stratégiát.

A tanácskozáson elhangzott az is, hogy Kardswann vezeti most a gnollokat, így nem lepődtem meg azon, hogy Zastoran atya aggódva keresett meg bennünket a megbeszélés után ezügyben. Sajnos nem lehettünk biztosak benne, hogy ez a Kardswann valóban az öt templomos egyike-e. Ha az, akkor nem tudom, hogy le lehet-e győzni. Mindenesetre elmondtam Zastorannak a fegyvereink történetét és az éjszakai látomásomat, majd a fegyverrel együtt kiásott kezet levittük a katakombákba, ahol ráleltünk Vardishal vélhető sírjára. Zastoran megvizsgálta a fegyvereinket is, és azt mondta, hogy dzsinn munka mindkettő, bár az enyém nyilván nem tartozik az öt templomos fegyvere közé. Ezek után én elindultam megvizsgálni az üreget, ahol Dashki eltűnt, míg Ylkor valami agyaggolyókat kezdett el gyártani Zastoran atyával a parittyájához. Végre talán csinál is valami hasznosat a lusta kis félszerzet.

Gond nélkül megtaláltam az üreget, és nem lepődtem igazán meg, amikor gnoll kölyköket és nőstényeket találtam az üreg mélyén. Kiderítettem, hogy a Rozsdahátúak klánjának tagjai, akiket a Dögevők kitaszítottak maguk közül. Harcosaik a romos erődben táboroznak, amit előző nap derítettünk fel. Dashki valamiféle klántag náluk (bár nem értem ez hogyan lehet, ha ennyire gyűlöli a gnollokat), és arra várnak, hogy a vezérük és Dashki valamiféle támadást jelezzen.
A kolostorba visszaérve megkerestük Almah-t, hogy Dashkiról érdeklődjön. Kiderült, hogy Dashki karavánkísérő volt Katapeshben, több karavánt bántatlanul végigkalauzolt már a gnollok által ellenőrzött területeken, de az utolsó karavánból csak ő tért vissza élve. Mi is elmeséltük Almah-nak, hogy milyen gyanús dolgokat észleltünk a nyomkeresővel kapcsolatban. Almah azt is elmondta, hogy Dashki már régóta javasolja a szövetséget a Rozsdahátúakkal, és a közös támadást. Végül abban maradtunk, hogy az esti felderítés után a felderítő csapat ellátogat a romos erődbe is, és megnézzük, hogy pontosan milyen erővel is bírnak a Rozsdahátúak, mennyire megbízhatóak (szerintem semennyire), és mi ajánlanak. Azonban az esti felderítés nem úgy alakult, ahogy vártuk.

Nem sokkal a kolostor elhagyása után belebotlottunk nyolc gnollba, és a perytonba (képen balra). Szemmel láthatólag vadászni vagy portyázni indultak. A gnollok nem voltak ellenfelek, de a perytonnal nem bírt a gnóm-félszerzet-tigris trió. Mire én odaértem a gnolloktól, a szárnyas dög elrepült. Viszont Ylkornak átalakult az árnyéka. Valami sötét mágia lehet a dologban. A győztes csata után elkezdtük számolni a megölt kelmarane-i gnollokat, ekkor 14-nél tartottunk.

A romváros megközelítése nem volt nehéz. Már rögtön az elején kiszúrtunk egy eddig nem ismert figurát. Valami démonféle volt, elég veszélyes lény. A tervem az volt továbbra is, hogy beóvakodjunk a csatapiacra, és kiszabadítsam Haleent, Dullent pedig hátrahagyjuk tartaléknak, mivel nem nagyon tud lopakodni. Persze Dashki szokás szerint gyilkolni akart, így mikor mi ellopakodtunk az egyik ház mellett, amiben a hangokból ítélve a nagy vaddisznó aludt, ő meglépett tőlünk. Sajnos nem sikerült beóvakodnunk a csatapiachoz, mivel pont abban az irányban jött ki pár gnoll, hogy mókából kínozzon egy foglyot. Sajnos a démon, és az őrjárat miatt nem tudtunk közbeavatkozni. Elindultunk hát körbe, hogy megkerülve a várost, a másik oldalról próbálkozzunk, de Ylkor inkább Dashki után eredt. Mint később kiderült, hét gnollt öltek meg az egyik félreeső házban. Szép teljesítmény. Így már 21-nél jártunk. Közben a másik oldalról sikerült belopakodnunk a csatapiacra, és Ylkor is csatlakozott hozzánk. Megöltük a helyi bajnokot, egy ogrét. Nem volt nehéz ellenfél, de az ütéseket jól bírta. Valamint három gnoll őrt is hidegre tettünk. Volt ott még valami csehó féle is, pár bugbeart és hobgoblint láttunk italozni. Végül sikerült kiszabadítanunk Haleent. Hála istennek nem volt komolyabb baja. Még egy élő foglyot találtunk a csatapiacon, egy Dzsafár nevű férfit. Állítólag Haleen társa volt az akcióban. Mikor ki akartunk osonni a helyről, azt láttuk, hogy Dashki lebukott és a démon meg pár gnoll üldözi. Sikerült kereket oldania, de észrevettük, hogy a démon nem tudott egy bizonyos távolságnál messzebb menni a csatapiactól. Végül Akdan idézett valami ködöt, aminek leple alatt ki tudtunk osonni a városból.

Amint kicsit távolabb voltunk, megállatunk, hogy Haleen elmesélhesse mi történt vele. Ők kereskedőnek álcázva érkeztek a városba, de az első éjjel lebuktak, máig sem tudja miért. Legtöbbjüket lemészárolták, a többi társát elfogták. A csatapiacon kellett harcolnia. A peryton őt is elátkozta valahogy, az árnyéka neki is elváltozott, és ettől kezdve hiába szökött meg, a peryton bármikor meg tudta találni. Ráadásul, ha messzire került a lénytől, akkor olyan rémálmok gyötörték, amibe könnyen bele is őrül az ember. Amikor ezt meghallottuk, egyértelmű volt számomra, hogy mielőtt visszamegyünk a kolostorba, meg kell ölnünk a perytont, hiszen most már hármunkon is ott volt az átka. Szerencsére az ő fészke a folyó túloldalán, egy egyedülálló épületben volt. Haleen azt is elmondta, hogy annak idején valami járvány terjedt el a városban, és ezért a katapeshi paktummesterek megölettek itt mindenkit, nehogy tovább terjedjen. Így pusztult ki a város (képen lent).

Közben lenn a gnollok kivilágították a várost, de azt nem láttuk, hogy küldtek-e Dashki után üldöző csapatot. Mindenesetre már 24 megölt gnollnál tartottunk, ami kb. a városban található gnollok fele. Átkeltünk a folyón, és rajta ütöttünk a perytonon, miközben aludt. A csata előtt Ylkor át akarta adni Haleennak Vardishal fegyverét, de úgy látszik, az már hozzá kötődött, mert Haleen kezében nem alakult át. Nem volt könnyű csata, de végül legyőztük.

Ezután vissztértünk a kolostorba, ahová időközben Dashki is megérkezett. A peryton testét is elvittük, Zastoran atyát nagyon érdekelte, így pár varázsitallal díjazta erőfeszítésünket. Zastoran meggyógyított minket, majd jelentettünk Almah-nak. Akdan pedig a peryton maradékát elcserélte a keselyűvel a köpenyért, ami a madár fészkében hevert. Azért durva ez a gnóm meg a félszerzet… Még egy madárral is üzletelnek. Bár nem tudom, nekem csak amolyan károgásnak hangzik, amikor Akdan állítólag beszélget a keselyűvel. Lehet, hogy csak átver a kis gnóm. Mondjuk az is igaz, hogy az üzlet létrejött, így lehet, hogy mégis igazat beszél, csak olyan hihetetlen az egész.

Így hajnal felé azzal a gondolattal tértünk nyugovóra, hogy a következő éjjel ismét visszamegyünk Kelmarane-be, kiirtani a maradék gnollokat. Bár az ott strázsáló démon gondot okozhat. Alig aludtam el, mikor ismét valami felébresztett. Vardishal és Kardswann volt az szellemformában. Kardswann elmondta, hogy valami démon szállta meg, aki a város alatt van bebörtönözve, és ébren nem tud ellene mit tenni. Menjek be a gnoll táborba, és hívjam őt ki, mint a vezért egy kecskefejjel és egy véres karddal. Ha legyőzöm, ő meghal ugyan, de megszabadul a démontól. Azt állította, hogy a dzsinn hercegnőtől réges-régen kapott ereje az évszázadok teltével gyengült, így talán le tudom győzni. Viszont a hárpia (Undrella) és a városban látott démonféle (Kezurkian) nem biztos, hogy tétlenül nézi, ha én győzök.

Legacy of Fire 2. játékülés - Saradushi Shadan története

4708. Erastus havának 13. napja

Ott hagytam abba naplómat, hogy a fent említett napon elfogtuk Mokknokk királyt (képen balra). Egyből ki is kérdeztük, és kiderült, hogy még vagy 10 pugwampi van életben. Nem túl sok egyéb használható információt tudott adni. A Kelmarane-ben levő gnollokról sem tudott semmit, mivel azok mindig elzavarták őket, ahányszor csak megpróbáltak kapcsolatba lépni velük. Azt illetően sem jutottunk dűlőre, hogy mit kezdjünk vele. Ez a balszerencse átok elég idegesítő ahhoz, hogy fogolyként tartsuk, elengedni meg nem akartuk, mert amilyen kicsik ezek a pugwampik, olyan gonoszok. Végül megkötözve, otthagytuk, amíg felkutatjuk a kolostor további részét.

Közben átnéztük a kolostor templomrészét is alaposabban. Kiderült, hogy ez valaha egy Sarenrae templom volt. Találtunk pár domborművet, ami egy férfit ábrázolt, amint a Sápadt Hegyet nézi aggódó arccal. A felirata: Theodefus Estroban 4691. A melléképületekben találkoztunk egy rakat agresszív, nagy páviánnal, de miután megöltem a négy legnagyobb hímet, elmenekültek. Itt, a lakórészben rábukkantunk egy szökőkútra is, ahonnan még vékony erecskében csordogált a víz. Zastoran atya szerint a víz elemi síkjáról jön. Csak tudnám mi a fene az a víz elemi síkja, és hol van… Egy titkos ajtón keresztül egy eldugott kis kertet találtunk, ahol a gazban Akdan talált egy Sarenrae imasálat. Egy toronyban (harangtorony lehetett valaha?), találkoztunk három sólyom nagyságú szúnyoggal, de nem jelentettek komoly akadályt. Szemmel láthatólag valami emberszerűek laktak itt nem olyan régen, és találtunk egy felakasztott, kiszívott hullát is.

Egy kis szentélyt is felfedeztünk, aminek az ajtajában igen intenzív látomás ért, melyben egy ember harcolt valami ifrít-félék ellen egy folyamatosan változó fegyverrel. A szentélyben egy szoborra leltünk. Megtaláltuk még a nagy madarat is, a belső kertben van a fészke, egy hatalmas katapeshi keselyű (képen lent). Akdan tudott vele beszélni, és bár nem volt nagyon barátságos, de megegyeztünk vele, hogy hozunk neki élelmet, és cserébe nem zargat minket. Mesélt valami egy sakálfejű emberről is (gnoll?), aki néha belopakodik az épületbe. Megtaláltuk a kolostor kriptáit, ahol bebizonyosodott, hogy valamiféle harcban pusztult el a kolostor, mivel megtaláltuk az ide visszavonuló, védekező szerzetesek holtesteit. Néhány mágikus tárgyat is találtunk, ezeket a jogos megtaláló címén eltulajdonítottuk.
Miután az egész helyet átkutattuk, visszamentünk a pugwampi királyért, de már csak hűlt helyét találtuk. Nyilván a többi pugwampi időközben kiszabadította, és elmenekültek. Remélem, nem hallunk többet felőlük. Ezek után visszatértünk a táborba.
Elmondtuk Almahnak, hogy mit találtunk, majd ebédeltünk, és pihentünk kicsit. Közben megismerkedtem picit jobban a többi zsoldossal is. Dullen a vezetőjük, a csatabárdos harcos. Brotis a lándzsás nő, Trevis a szablyás férfi, és Jesper a bőrvértes, rövid kardos, tőrös nő. Ez utóbbi inkább opportunista harcos, mint rendes katona. Volt egy kis nézeteltérésem Dullennel, mivel visszatértünkkor elég lanyhának találtam az őrséget, és Almahnak szóltam róla először, nem Dullennek. Diplomatikusan elsimítottam a dolgot, és megígértem, hogy ha bármi problémám lesz, akkor a jövőben neki szólok először.

Dashkival (képen balra) is beszéltem, próbáltam kicsit a lelkére beszélni, mivel úgy hallottam, hogy a gnollok lemészárolták a családját, ezért elmeséltem neki az én történetemet, és próbáltam egy kis lelkiismeret furdalást kelteni benne hátha akkor kicsit javul az emberekkel való viszonya, és talán még meg is fürdik. Egyelőre nem jártam sikerrel. Amúgy is gyanús a fickó, mivel állandóan jön-megy, hallgatózik Almah sátránál, sőt Akdan szerint egy pugwampi fület fűzött egy láncra egy csomó régi mellé, ami újabb bizonyíték arra, hogy többet tud és tesz, mint amit mond.

Zastoran atyával is beszélgettünk. Begyógyította a sebeinket, és elcseréltük vele a talált mágikus tárgyakat számunkra hasznos holmikra. Nagy kópé az öreg, mert hihetetlen mennyiségű mágikus tárgya, itala, tekercse van. Az imasálat is el akarta cserélni, de a ravasz Ylkor megszagolta, hogy át akar bennünket verni. Nem tudjuk egyelőre, hogy a sál mire jó. Ylkor amúgy valami hókuszpókusszal megnézett mindenkit, és elmesélte, hogy kinn milyen mágikus tárgy van. Kicsit hülyének is nézték egyesek, amikor vagy fél óráig járkált a táborban, közben kimeredt szemekkel bámult mindenkit. Szerinte Almah valamiféle varázsló lehet a tárgyai alapján.

Ja, majd elfelejtettem, hogy mivel hármunk közül senki se ért igazán a vallásokhoz – mondjuk Akdant nem értem, mert ő mégis valami papféle elvileg, aztán mégis azt mondta, hogy nem ért hozzá – szóval mivel mi nem konyítunk ehhez, Zastorant faggattuk ki. Kiderült, hogy az a Vardishal, akit láttam a látomásban, és szentélye van a kolostorban, az öt templomos egyike volt. Zastoran szerint egyedi eset, hogy az öt templomos egyikének szentélyt emeljenek egy Sarenrae templomban. Ezek a templomosok állítólag valami nagyhatalmú halandók voltak, akiket egy dzsinn szultána ruházott fel hatalommal, hogy számolatlanul öljék a dzsinnek ellenségeit, az ifriteket. Öten voltak, az öt szél megtestesítői. Vardishal, a harcos-tárbornok, az északi szél ura; Davashum a bottal harcoló csendes gyilkos (na ő vajon milyen szelet uralt?); Kardswann a világlátott déli szél ura, a csatabárdos; Pahzvann, a bölcs tanácsokat hozó keleti szél ura és Zayifid, a titkokat hozó, hírnök nyugati szél ura. Állítólag valami nagy gonoszt állítottak meg a Sápadt Hegyen, majd eltűntek. Nem lehet tudni, hogy mi lett velük.

Ezek után estefelé átköltöztettük a tábort a kolostorba. Kitakarítottunk, mindenki elfoglalta a helyét, és lepihentünk. Éjszaka szokatlanul hűvösre ébredtem, és egy szellemmel találtam magam szemben. Első látásra kicsit megijedtem, de aztán láttam, hogy nem akar ártani nekem, majd odavezetett a keselyű fészkének tövéhez, és eltűnt. Másnap Akdan és Ylkor felderítették a keselyű fészkét, három tojása van, és láttak benne valami köpenyszerű dolgot is. Akdan ismét beszélt (beszélt? krákogott inkább) a keselyűvel, aki a köpenyért cserébe egy tevét kért. Sajnos ez a jelenlegi helyzetben teljesíthetetlen követelés. Megnéztük azt a helyet is, ahová a szellem vezetett minket, és egy elásott csontkezet, valamint egy kardot találtunk. A kard valamiféle kölcsönhatásba került a fegyveremmel, mindkettő fényleni kezdett, majd a kard láncos buzogánnyá alakult. Kiderült, hogy mindig olyan fegyver formáját veszi fel, amire éppen a használója gondolt. Valamint, amíg fél mérföldön belül van a kard és a fegyverem egymáshoz képest, addig mindkettő mágikus tulajdonsággal bír. Érdekes, egyre több a talány a fegyveremmel kapcsolatban…

Dashki megint többször eltűnt napközben, rejtély hogyan bírja ezt a hőséget. Semmilyen ilyesféle mágikus tárgy nem volt nála Ylkor szerint. Akdan követte a nyomait, és bár Dashki igyekezett eltüntetni őket, de a kis gnóm megtalálta a helyet, ahol egy hiénával találkozott, aki aztán egyenesen Kelmarane felé indult. Gyanús.

Este, a meleg enyhültével felderítő útra indultunk mi is. A pesh mező szélén hat gnollt vettünk észre, akik egy foglyot kötöztek a földhöz, és a földet verték. Természetesen azonnal a fogoly segítségére siettem. A gnollok viszont távol maradtak a fogolytól még akkor is, mikor odaértünk. Hamarosan megtudtuk az okát is, mikor a föld alól valami csápos, nagyszájú szörny (képen jobbra) ránk támadt. Véres küzdelemben végeztünk a szörnnyel, és a gnollokkal is. Nyilván még a pugwampi átok utóhatása lehetett, amikor az egyik béna gnoll véletlenül szinte levágta a fejemet a csorba csatabárdjával. Alig tudtam elkerülni, hogy ne a nyakamat érje az ütés, de így átvágta a kulcscsontomat. Szerencsére Zastoran atyától beszereztünk gyógyitalokat is, ami a sebem nagy részét beforrasztotta. Sajnos a foglyot nem tudtuk megmenteni, a szörny elnyelte.

A gnollok vezérét sikerült elfognunk, egyből alaposan ki is faggattam. Kelmarane-ből jöttek, így szereztünk némi információt a városról. Vagy 50 gnoll lehet a városban a Dögevők törzséből, kb. 1 éve költöztek ide. Nagyjából fél éve egy Kardswann nevű ember legyőzte a vezérüket, és azóta jobb lett egy kicsit a helyzetük, mivel megnyitotta a kereskedelmet. Mindenféle gyanús kereskedő, rabszolgavadász, csempész érkezik hozzájuk. Van még egy csomó rabszolga, egy óriási vaddisznó, egy hárpia (Kardswann asszonya), és valami nagy szárnyas repülő lény a városban. De ami a legfontosabb: Haleen él, és minden nap valamiféle arénában küzd az életéért. Érdekesség még, hogy van valami régi Sarenrae templom is, ahová senki sem tud bemenni, de Kardswann át tud menni a bezárt kapuján.

A gnollt kifaggatása után megkötözve otthagytuk egy szikla alatt, míg mi követtük azt a hiéna nyomot, amelyik Dashki nyomától vezetett idáig. Kiderült, hogy nem Kelmarane-be tartott, hanem az attól északra levő hegyekben levő romos erődbe. Itt vagy 30 gnollt számoltunk meg valami kisebb törzsből, pár hiénával. Nem is értem, ez a Dashki gyűlöli a gnollokat, akkor miért küld nekik üzenetet? Vagy az is lehet, hogy csak a Dögevőket gyűlöli, ezért szövetkezett más törzzsel? Nem tudom, de az biztos, hogy a fickó még gyanúsabb lett, mint volt.

Visszatértünk a kolostorhoz a fogollyal. A két apró barátom meglepte az őröket, mivel észrevétlenül átsurrantak rajtuk, majd én barátságosan közöltem velük, hogy picit jobban figyeljenek. Egyenesen Almah-hoz siettünk a fogollyal, azzal a szándékkal, hogy mielőbb átadjuk az információnkat, és Dashki árulásának hírét. Meglepetésemre Dashki már a szobában volt, és elmélyülten tárgyalt a vezetőnkkel. Röviden beszámoltam a csetepatéról, de nem említettem, hogy mi már kifaggattuk a foglyot, és azt sem, hogy a romos erődben újabb gnollokat találtunk. Nem akartam ezeket Dashki előtt említeni, aki ismét a szemünkbe hazudott, mikor kijelentette, hogy ő semmit sem talált. Ezután jött a meglepetés. Almah, ahelyett, hogy örült volna, hogy hozunk egy élő foglyot, aki ráadásul valamiféle alvezér, vagy legalábbis jelentősebb harcos lehet, leteremt minket, hogy nem néztük meg a várost, és nem rajzoltunk térképet. Majd ezek után elővett egy térképet. Mikor szóvá tettem, hogy ezt a felderítés előtt is megkaphattuk volna, kioktatott, hogy én csak egy zsoldos vagyok, és ő dönti el mi legyen, és ő így döntött.

Ettől persze egy kicsit mérges lettem. Hozzá vagyok szokva a parancsokhoz, voltam már karavánkísérő és katona is. Nincs ezzel semmi baj. Csak eddig úgy tűnt, hogy az akciót én irányítom, elvártam volna, hogy az akció sikerének érdekében, minden információt megkapjak. Szerződés ide vagy oda, nem szeretem, ha átvernek… Az ilyenből nem sül ki semmi jó… Mindegy, alszok rá egyet, és meglátjuk mi lesz.

Ezek után még elmentünk vadászni a keselyűnek, illetve a földalatti szörnyből hoztunk némi részeket Zastoran atyának, aki úgy örült neki, mint gyerek a játékának.
Végül azzal a gondolattal tértem nyugovóra, hogy én holnap éjjel bemegyek Kelmarane-be Haleent kiszabadítani, bárki bármit is mond. Nem tűrhetem tovább, hogy rabszolgaként tartsák, és az életéért küzdjön minden nap.

Legacy of Fire 1. játékülés - Saradushi Shadan története

Saradushi Shadan és az ezerarcú dzsinn története

Kedves olvasóm, jó pár éve bukkantam rá arra a naplószerű írásra, melyet most a kezedben tartasz. Pontosabban annak fordítását és feldolgozását fogod most, mivel a töredezett lapok és az ősi írás megfejtése évekbe került, és még eme rengeteg munka után is csak remélhetem, hogy helyesen értelmeztem és fordítottam azt. Jómagam nem vagyok nagy ismerője az Elveszett Jóslatok Korának, amely időkből a napló származik, így kérlek, nézd el nekem, ha írásomba olykor apró hibákra, tévedésekre bukkansz, esetleg egyes ősi neveket rosszul írok. Célom nem a történelmi hűség volt, hanem a szórakoztatás, egy érdekes ember legendás kalandjának elbeszélése úgy, ahogyan azt ő papírra vetette. A történet kezdetének helyszíne egy ősi város, Katapesh, mely az azonos nevű ország fővárosa is egyben. Történelmi ismereteim szerint Katapesh a Garundi kontinensen az egyik nagy, ősi birodalom, Osirion déli tartománya volt valaha. Nem is szaporítom tovább a szót, átadom nálam avatottabb embernek, Saradushi Shadannak.

…Nem is tudom, miért kezdtem el naplót írni. Az ilyen nem szokás a magamfajta harcos-katona népek között. Talán megéreztem előre, hogy milyen fontos események sodrába kerültem, mily hihetetlen és dicső kalandokba keveredtem. Az is lehet, hogy csak szerettem volna nyomot hagyni magam után az utókorra. Az ok végül is lényegtelen, az a fontos, hogy elkezdtem írni a naplómat, amit most összegezve, fejezetről-fejezetre átdolgozva, egyberakva hagyok az utókorra.

1. fejezet
4708. Erastus havának 2. napja

A múltam nem fontos. Legyen elég itt és most annyi, hogy 20 éves fiatal harcos vagyok. Termetemmel és erőmmel mindig is kiemelkedtem a környezetemből, és a lányok sem panaszkodtak soha arcom csúnyaságára. Már majdnem 1 éve, hogy az Állkapocs Erődben szolgáltam, Másodlépés Giana parancsnoksága alatt küzdöttem a galád gnollok ellen, amikor egy katapeshi utazótól szörnyű hírt hallottam. Haleen, egykori mentorom és szerelmem hónapok óta eltűnt Katapeshből (képen lent). A hír hallatán természetesen azonnal parancsnokomhoz siettem, aki nem állított akadályt távozásom elé. Amilyen gyorsan csak tudtam, Katapeshbe indultam. Az odavezető út eseménytelenül telt el. A városban azonban aggodalmam tovább nőtt, mikor régi közös házunkat üresen találtam, szemmel láthatólag hónapok óta nem járt ott senki. Haleen jól ismert személyiség Katapeshben, így nem tartott sok időbe, mire megtudtam mi történt. Sok évvel ezelőtti távozásunk után éveket töltött külhonban, majd pár hónapja hazatért. A pletykák szerint az El-Zulfa családdal volt valami közös ügylete, aminek során elhagyta Katapesht, és hónapok óta nem tért vissza. Sikerült azt is megtudnom, hogy Garavel, a család egyik embere éppen a városban van, és embereket toboroz, így hát azonnal a megnevezett fogadóba siettem.


Megtudtam tőle, hogy Haleent valóban szerződtette az El-Zulfa család azzal a céllal, hogy derítse fel Kelmarane városát. Ezt a régi kereskedelmi központot valaha átok sújtotta, lakosai eltűntek, azóta senki se merészkedett a romházak falai közé. Egyes vadászok szerint azonban gnollok költöztek pár hónapja a romvárosba. Az El-Zulfa család szeretné a gnollokat kiűzni, és saját kereskedelmi központot kialakítani. Ehhez a vállalkozáshoz keresnek most fegyverfogatókat. Sajnos ők sem tudták, hogy mi történt Haleennal azon az elátkozott helyen. (Egyedül ment egyáltalán?)

Mindezeket megtudván én is azonnal leszerződtem az expedícióhoz, hiszen Haleen megtalálásának legjobb módja, ha utána indulok. Garavel bemutatott az expedíció többi tagjának. Nem gondoltam, hogy van már hírem Katapeshben, de úgy látszik tévedtem, mivel Garavel név szerint ismert. Szerencsére azonnal találkoztam két ismerőssel, így nem leszek teljesen magamra utalva, ha problémák adódnának. Akdan Namriel, egy gnóm druida, akinek egy hatalmas oroszlánszerű állat a kísérője. Elég félelmetesnek tűnik, hiszen nagyobb mint a gazdája, a kis gnóm pedig mókás, bár néha nem árt rá figyelni, mivel eléggé meggondolatlan és tapasztalatlan. A másik ismerős Ylkor Arbyr, az Arbyr család sarja, egy kis félszerzet. Ha jól láttam, szert tett némi mágikus ismeretekre is a kis kópé találkozásunk óta, aminek külön örültem. Hiéna legyek, ha nem lesz még égető szükségünk később az ő tudására. Őket egyébként vagy 3 éve ismertem meg, mikor első katapeshi útjuk során összezördülésbe kerültek egyes rabszolgakeresdőkkel. Később karavánkísérőként is többször átmentem a kis félszerzetek lakta falun, Bozótligeten, ahol mindig barátságosan fogadtak.

Röviden megismerkedtem a társaság többi tagjával is. Felbéreltek két cheliaxi zsoldost. Utarcus egy faragatlan tuskó, de nem elképzelhetetlen, hogy harcban azért megállja a helyét. Kalien egy csendes nő, aki ugyan szépséggel nem áldottak meg az istenek, de legalább a hallgatás bölcsességét sikerült elsajátítania. Velünk tart még Garavel (képen balra) is, aki szemmel láthatólag nem vér szerinti tagja a családnak. Jómagam valami varázslófélét sejtek benne, és észrevettem, hogy a halántékában egy mágikus beültetés van, ami a Paktummesterek felé önzetlen hűséget biztosít. A két tevehajcsár, férj és feleség, Hadrod és Hadrah egészítette ki a kis csapatot. Hadrod szemmel láthatólag Garavel régi ismerőse, mint később kiderült, a féltestvére.

Másnap reggel útnak indultunk. A 10 napos út esemény nélkül telt el. Az egyetlen említésre méltó dolog Garavel és a tevehajcsárok túlzott figyelme, amivel kiszolgálták az expedíció igényeit. Történt még egy apró esemény. Egyik este három oroszlán támadta meg a táborunkat. Furcsa volt, mert oroszlánok sosem támadnak ekkora csoport emberre. Csapatunk harcértékét mutatja, hogy különösebb erőfeszítés nélkül öltük meg őket. Akdan utána hívta fel a figyelmemet, hogy a vezérüket valami átok, vagy betegség, vagy mi sújtotta. Nyilván emiatt támadtak meg minket.

4708. Erastus havának 13. napja

Útközben Garaveltől tovább érdeklődtem az expedícióról. Kiderült, hogy Almah El-Zulfa (képen jobbra) a vezető, aki már nagyobb létszámú emberrel vár minket egy megjelölt táborhelyen. Mikor a találkozóhely közelébe értünk, vastag füstöt láttunk gomolyogni arrafelé, így rohanvást indultunk a tábor megsegítésére. Mikor odaértünk, négy kocsit láttunk a víz körül, három már lángolt. Ellenségnek nyoma sem volt. Akdan mágiájának, és az én határozott fellépésemnek hála, hamar eloltottuk a tüzet. Sajnos az egyik kocsi teljesen leégett, egy másiknak pedig a hátsó negyede. Mint kiderült, Eloais, a varíziai jósnő a leégett kocsiban utazott, sajnos ő meghalt. A tűz eloltása után azonnal nyomok után néztünk. Órákig tartó keresésünk eredménytelen volt, mindössze azt sikerült kiderítenünk, hogy valami kis méretű humanoidok lehettek a támadók. Az őrök persze mit sem láttak.

A nem túl eredményes nyomkeresést egy tanácsülés követte Almah El-Zulfa, a gyönyörű női vezetőnk sátrába. Itt ismerkedtünk meg a vállalkozás többi tagjával. Almah négy testőre mellett, akik valószínűleg a Zefír Gárda volt tagjai, ott volt újabb négy szerződtetett cheliaxi zsoldos. Vezetőjük tapasztalt harcosnak tűnik, bár az oltás közben zokon vette, hogy utasítást osztogatok az embereinek. Remélem nem lesz belőle hatalmi versengés, nem áll szándékomban. Mindenesetre tipikus zsoldosként viselkedtek. Nem érdekelte őket túlságosan az egész, csak a zsold, meg hogy minél kevesebb probléma adódjon. Itt van még Almah két személyes rabszolgája is: M’Bowanga, a mwangi harcos és Zubejka, a varíziai rabszolganő. További segítség még Dashki, az ápolatlan és mogorva nyomkereső. Ő vetette fel, hogy szerinte a támadásért a pugwampik a felelősek, valami apró, gonosz nép, akik balszerencse átokkal sújtanak mindenkit. Első hallásra kicsit mesének tűnt a dolog. Ylkor említette, hogy a nyomkereső valami mágikus, női amulettet visel a ruhája alatt, de nem igazán foglalkoztam a dologgal, volt fontosabb gondom is. Ja, és majdnem elfelejtettem megemlíteni Zastorant (balra képen), Nethys felszentelt papját. Ő volt az, aki eltemette a jósnőt, és akinek úgy látszik nagy készlete van varázsitalokból, mágikus tekercsekből és egyéb hasznos varázsholmikból.

A megbeszélés nem vezetett igazán eredményre a támadókat illetően. Mindenesetre az azért feltűnt nekem, hogy ha én szervezném az expedíciót egy elátkozott, gnolloktól hemzsegő romvárosba, akkor nem egészen így csinálnám. A harcosok kevésnek tűnnek, főleg a mágiahasználók, viszont túl sok a felesleges pompa, a kényelmesen bútorozott sátor, a rengeteg egyéb dolog, ami egy sivatagi utazáson luxusnak számít, vagy a nem túl hasznos rabszolganő. Nem hiszem, hogy az El-Zulfa család úgy szerezte volna a hírnevét, hogy ehhez hasonló, kicsit dilettánsnak tűnő akciókat szervez. Itt valami van a háttérben, amiről nem tudunk, és Almah több annál, mint amit felénk mutat…

Végül is abban egyeztünk meg, hogy a tábort el kell mozdítani innen, mivel a füstöt mások is észrevehették. A környékről a korábbi felderítők által készített térkép alapján van a közelben egy romtemplom, ami talán nagyobb védelmet biztosítana a tábornak. Így én, a kis gnóm és a halfling elindultunk, hogy alaposan megvizsgáljuk a helyet. Az év ebben a szakában napközben szinte lehetetlen az utazás a rekkenő hőség miatt, de szerencsére Zastoran és Akdan mágiája megvédett bennünket a hőségtől, így hamarosan elértünk a romtemplomhoz. Messziről a hely elhagyatottnak tűnt, de láttunk valami óriási keselyűfélét leszállni az udvaron. Ahogy közelebb értünk, kiderült, hogy Dashki meséje megalapozott volt, mivel apró népek (képen balra) támadtak ránk lesből a templom belsejében. Tényleg valami átkot bocsátottak ránk, mert akkora szerencsétlenkedést még kezdő gladiátortanoncként sem produkáltam, mint abban a harcban. Szerencsére Akdan mágiája sokat segített. Azért nagy nehezen legyőztük őket, megtaláltuk a fészküket, és elfogtuk a vezérüket, Mokknokk királyt.