Legacy of Fire 9. játékülés - Saradushi Shadan története

4709. Erastus havának 29. napja Az éjszakai támadás után kicsit nyúzottan ébredtünk. A szellemek érintése kiszívja az életkedvet az emberből, így nem voltunk éppen rózsás hangulatban, sem csúcsformában. Rövid megbeszélés és felkészülés után azonban mégis a Fenevad Háza felé vettük az irányt. Mikor odaértünk, a környék elhagyatott volt, kivéve a gnoll sátrak vázait, amit sokszáz gnoll hagyott ott. Nem nagyon értettük a dolgot, de azért az elhagyatott részeken át közelebb osontunk a fallal elkerített Fenevad Házához. Amikor belestünk, két dolgot láttunk. Az, hogy gargoyle-ok repkednek fenn, nem volt meglepetés. Viszont az, hogy pugwampik ostromolják a háttérből az egyik épületet, megdöbbentett bennünket. Az ostromot pár gnoll irányította a háttérből, és egy-két gargoyle is segítette. A pugwampik nem tudták betörni a kaput, bentről viszont lövedékek záporoztak kifelé. Természetesen eredménytelenül, ami nem meglepő, tekintetbe véve a pugwampik balszerencsét okozó auráját. Valami villám is csapkodott kinn, ami hasonlított Akdan villámaihoz, így azt gondoltuk, van benn egy druida. Mivel semmiféle információval nem rendelkeztünk, ezért nem tudtuk mire vélni az egészet, így megvártuk, amíg az ostromnak úgy negyed óra alatt vége szakad, és a pugwampik elvonultak egy oldalsó épületbe.

Miután kiürült az udvar, Ylkor belopakodott körülnézni. Az egyik oldalsó épületben akkora kígyót talált, hogy a feje egyedül nagyobb volt, mint a kis halfling teljes méretében. Végül hosszas tanácskozás után úgy döntöttünk, hogy behatolunk a legnagyobb, középső épületbe, ahová az ostromot irányító gnollok is mentek. Valószínűleg itt lesz a vezér is. A lépcső és a bejárat természetesen erősen alá volt csapdázva. A lépcsőnél még résen voltunk, és időben észrevettük őket, de az ajtónál már nem voltam elég figyelmes, így egy kard majdnem ketté is szelt. Gondolom a csapda következtében a benti őrök meghallották, hogy jövünk, és mire kinyitottuk az ajtót, már hatan vártak ránk. Képzett csapatunknak nem voltak ellenfelek, bár valami bűzbombát használtak megint, ami rövid időre kivont a csatából. Sajnos a hely szűke miatt kettő el tudott szaladni, és kinyitott valami nagy ajtót, amin egy hatalmas skorpió jött ki. Már éppen készültem kettévágni egy hatalmas ütéssel, amikor Akdan ciripelt valamit neki, és ettől békésen visszamászott a helyére. Kikerültük a skorpió fészkét, és körül néztünk a körfolyosón. Ahogy ott kerestük a tovább vezető utat, Akdan egy gyíkforma lényt vett észre a bejáratnál. Ylkor rám olvasott valami bűbájt egy tekercsről, így tudtam vele beszélni. Kiderült, hogy az ostromlott részben trogloditák laknak, és mivel mi megtámadtuk a gnollokat, ezért a vezérük beszélni kíván velünk. Át is mentünk hozzájuk. Hát a vezérük pont annyira tűnt „szimpatikusnak” és „okosnak”, mint a küldöttje, vagyis semennyire. Azért kaptunk tőle némi információt. Kiderült, hogy miután ideérkeztek, a király összebarátkozott a gnoll fősámánnal, azonban valami történt, és valaki szerinte felvette a sámán kinézetét. (Talán az lehetett, aki Sarenrae papként jelentkezett nálunk, majd elvitte az aranea barlangból az ereklyét?) Azóta a gnollok ellenségeik lettek, és állandóan ostromolják őket. Kaptunk egy leírást a középső épületről, valamint „felbéreltek” minket, hogy pusztítsuk el a gnollokat. Persze nem sokat kellett bíztatnia minket, hiszen úgyis ezért jöttünk, de ezért a bérmunkáért járó fizetséget elfogadtuk három varázstárgy formájában.

Ezután visszamentünk a központi épületbe, és lementünk egy lépcsőn, amerre a troglodita főnök szerint a gnollok vezetői vanank. Itt két óriási gnoll, két fegyveres harcos, és két gnoll sámán várt ránk. Illetve nem várt, amin meg is lepődtem, mert azt gondoltam, hogy a két elmenekült őr riasztotta őket. Mindesetre gyorsan felhörpintettem egy Növés Italát, és már rájuk is rontottunk. Gyorsan végeztünk ezekkel is, bár az egyik sámán idézett valami sokszájú, félelmetes szörnyet, ami okozott némi bonyodalmat. Végül az egyik gnoll harcos lemenekült egy lépcsőn. Habozás nélkül követtük őt, és ezúttal nem csalódtam, mivel a helyi gnollok színe-virága várt minket. Egy órási gnoll harcos, négy sámánnal körülvéve, valamint 8 jól felszerelt gnoll harcos. Ami aggasztó volt, hogy minden gnoll kezében volt egy olyan urna, amiből a szellemek jönnek elő. Össze is törték őket egyből. Szerencsére Akdan tüskefala feltartotta a gnollokat addig, amíg a szellemekkel nagyjából végeztünk. A sámánok ismét idéztek olyan sok szájú csúnyaságot, azonban még így is jól álltunk a csatában. Sokat segített Ylkor mágikus vértezet varázslata, ami védett némileg a szellemektől, az Erő itala, amit a csata előtt megittam, a Gyorsítás varázslat, amit Ylkor olvasott fel egy varázstekercsről, és azok a viléámsugarak, amiket Ylkor a trogloditákból kapott varázspálcából lődözött. Azonban a sámánok ekkor valami vakító varázslatot szórtak ki, amitől megvakultam én is és Ylkor is. Még vakon is elég jól csépeltem az ellent, de az ütések elől nem tudtam kitérni, így a földre hanyatlottam. Mivel ekkor még elég sok ellenfél maradt, nyilván vesztésre álltunk. Utolsó gondolatom még az volt, hogy bár dicső halál, de sajnos elbuktunk, és Kelmarane el fog pusztulni. A következő emlékem az, hogy valaki gyógyított rajtam, és néma csend vesz körül. Aztán egy ismeretlen alak mond valamit Ylkornak, aki válaszol, majd ismét mindent betöltött a csata zaja. Nem sokára a látásom is visszatért, köszönhetően Ylkornak. Csak azt nem értem, ha el tudta mulasztani a vakságot, miért nem tette előbb.

Azonban ezen igazából nem volt időm gondolkodni, mert még tombolt a csata. Kettőzött erővel vetettem magam a küzdelembe, és rövid úton véget vetettem a csatának. Lekaszaboltam az ellent, mint az arató munkás az érett búzát. Páran megpróbáltak elmenekülni, de a varázslatos Forgószél elől nem volt menekvés ezen a napon. Már éppen kezdtük volna ünnepelni a győzelmet, amikor a terem végében levő kútból egy félelmetes szörny tört elő. Csápos, hatalmas ellenfél volt, talán az lehetett, akit Toten-katnak, a mélyben lakozónak, Rovagug küldöttének említettek korábban. Mielőtt elértem volna a fegyveremmel, rám vetette magát. Meglepett, hogy milyen messzire elér, így az első csapása telibe talált. Minden bizonnyal ketté is szelt volna, vagy legalábbis a földre küldött volna, de ekkor egy vakítóan fehér pajzs villant fel körülöttem, és a csapás ártalmatlanul lepattant rólam. A pajzs egy pillanatra egyértelműen Iomedae szimbólumot mutatott. Istenem velem van – gondoltam. – Támogatja hősies harcomat, és Kelmarane megóvása érdekében tett erőfeszítésünket. Eme gondolatok, és az isteni csoda felett érzett örömöm olyannyira feltüzeltek, hogy egy hatalmas csapással félig kettészeltem az óriási bestiát, majd egy második csapással ki is végeztem. Sikerünk felhőtlen volt, mivel azonban a Fenevad Házának még jelentős részét nem jártuk be, ezért nem örömködhettünk túl sokáig. Ylkor elmondta, hogy egy ismeretlen alak mentett meg minket a csata közepén. Ő gyógyított meg, és ő adta azt a tekercset, amivel a vakságunkat elmulasztotta. Rövid megbeszélés után folytattuk az épület felderítését, de erről majd legközelebb írok.

Legacy of Fire 8. játékülés - Saradushi Shadan története

4709. Erastus havában

Lassan befejeződött Kelmarane újjáépítése. Állnak a falak, az utcák hemzsegnek a járókelőktől, a város nagyobb és virágzóbb, mint valaha. Ugyan a rabszolga-kereskedelmet sikerült betiltatnom, de hála az aranea selyemnek, a fél-ogrék által kibányászott drágaköveknek, a folyóban mosott aranynak és a remek pesh mezőnek, a város gazdagsága minden felülmúl a környéken. Még talán Solkut is. Azonban a derült égen viharfelhők gyülekeznek… Az újjáépítés egy éve alatt visszavertünk pár jelentéktelen gnoll támadást, de folyamatosan híreket kaptunk arról, hogy a Dögevő Király hatalmas gnoll sereget gyűjt össze Kelmarane visszafoglalására. Az elmúlt hetekben háromszor is Rovagug jelet találtunk valamely ház falán, és néha éjjel szárnyas alakokat láttak a város felett. Megszigorítottam az éjszakai őrségeket, és jómagam is, halfling és gnóm barátommal együtt csatlakoztam az éjjeli őrjáratokhoz. 3 nap múlva sikerült is észerevennünk pár gargoyle-szerű repülő alakot. Miután megsebeztem az egyiket, az egy kátrányos vödröt ejtett el. Nyilván ők voltak a támadók. Ylcor szerint a gargoyle-ok valamiféle gólemszerű, földszerű, repülő lények. Éreztem is, mivel a fegyverem nehezebben vágta át a bőrét, mint egy teljes fémvértezetet. A gyülekező felhőket tovább szaporítandó, Dashki is újra felbukkant. Találkozóra hívott a városon kívülre, ahol további értesülésekkel szolgált. Megfogyatkozott törzse a sámánasszonyok által vezetett Foltos Irha törzshöz csatlakozott. Ők, sok más gnoll törzzsel együtt nem kívántak a Dögevő Király alattvalói lenni, és személyes bosszújához csatlakozni, azonban végül kénytelen voltak. A vonakodó, vagy ellenséges törzseket a király ugyanis erővel „győzte meg”. Állítólag elpusztíthatatlan szellemek állnak a szolgálatában, melyek minden éjjel visszatérnek ahhoz a törzshöz, amelyik nem csatlakozik a dögevőkhöz, és megtámadják őket. Már elűzni sem könnyű őket, de ráadásul, ha sikerül is, a következő éjjel akkor is visszatérnek. Dashki szerint már küszöbön áll a támadás, több mint 800 gnoll harcost sikerült a dögevő királynak összegyűjtenie. A gnollok mellett csatlakozott hozzá egy troglodita törzs is, akik Ylkor szerint valamiféle hüllőemberek, illetve egy csapat gargoyle is, akikkel már találkoztunk. Valamint természetesen ott vannak azok a titokzatos szellemek is.

A sámánasszonyok azonban nem akarnak a Dögevőkhöz tartozni, így elküldték Dashkit hozzánk, hátha mi tudunk tenni valamit az ügyben. Mivel egyikük járt a Fenevad házában, kaptunk tőlük egy térképet is. Nem is tudtam eldönteni, hogy Dashki a szavának állt, mikor hírt hozott nekünk a készülő támadásról vagy csak a sámánasszonyok parancsának engedelmeskedett. Mondjuk igazából nem is számít. A lényeg, hogy szerinte kb. két hetünk van a támadásig. Tovább nem halogathatjuk a dolgot, valamit tennünk kell, 1000-1500 gnoll elsöpörné a városunkat. A Dögevő Király megölése szétzüllesztené az összegyűlt gnoll törzseket, de a Sápadt-hegyen több százas serege közepén üldögélő király kiiktatása sem tűnik lehetségesnek. Mindenesetre jobb ötlet híján úgy döntöttünk, hogy megpróbálunk átlopózni a gnoll területeken, és bejutni a Fenevad Házába. Talán ott adódik valami lehetőség, amivel megakadályozhatjuk a gnoll támadást.

4709. Erastus havának 23. napja

Másnap Ylkor, Akdan, a macskája és én útnak indultunk a Sápadt-hegy felé. 4709. Erastus havának 25. napja Az út első pár napja eseménytelenül telt. A kis druida minden nap madárformában előre repült, felderítette a környéket, és olyan elhagyatott ösvényeken vezetett minket, amit én soha nem találtam volna meg. A harmadik nap látott pár gargoyle-t repülni a város felé, így egy kis madárral gyorsan üzenetet küldtünk Kelmarane-be. Éjszaka három gargoyle lepett meg minket, és egy mantikór támogatta őket hátulról. A nyílvesszőm csonkja még ott volt a vállában, szóval az az a mantikór, amelyiket már egyszer elkergettünk. A gargoyle-okat megöltük, de a mantikórnak sikerült megint lelépnie. A csata a szokásos módon zajlott. Megint minden ellenfél engem támadott az elején, nyilván én vagyok a legfélelmetesebb, hiszen a két kis fickót senki sem tartja veszélyesnek. Majd amikor a folyamatos támadások miatt a földre hanyatlottam, akkor megtámadták a többieket is. A kis gnóm azonban résen volt, egy gyógyitallal meggyógyított, így ismét kaszabolhattam a gargoyle-okat. A győzelmünk viszonylag könnyű volt, annak ellenére, hogy Akdan a szokása szerint panaszkodott, hogy nincs semmi „használható” varázslat.

4709. Erastus havának 26. napja

A kis gnóm izgatottan tért vissza a szokásos reggeli felderítő repüléséről. Állítólag négy gnoll tart felénk valamiféle nagy gyíkokon lovagolva. Gyorsan csapdát állítottunk nekik. Láthatólag nem kezdő harcosok voltak, hiszen remek láncingekben feszítettek, mégsem volt esélyük. Akdan a kis szütyőjéből elővett egy magot, amit eldobott, és pillanatok alatt hatalmas tüskés bozót nőtt a gnollok körül. A tüskék helyenként karvastagságúak és acél keménységűek voltak. Három gnoll meghalt pillanatok alatt, az én hathatós közreműködésemmel, a negyedik megadta magát. A hátasok közül kettő rémületében felszúrta magát a tüskebozóton, de kettőt sikerült megfékeznünk Akdannal. Hatalmas, húsevő gyíkoknak tűntek. Nem is értem, hogyan tudták élelmezni őket a gnollok út közben. Megvizsgáltuk azokat a korsókat, amiket a gnollok a gyíkokon szállítottak. Mindegyik gyík négyet vitt. Ylkor szerint valamiféle megkötő rúnák vannak rajtuk, amik benne tartanak valami napközben, éjjel pedig kiengedik. Nem kétséges, hogy megtaláltuk a Dögevő Királyt szolgáló szellemek forrását. Kifaggattuk a foglyot is. A Csontőrzők közé tartozónak mondta magát, és a korsókat egy ellenálló kis gnoll törzs szállásterületére akarták vinni, hogy ott elássák őket, és a szellemek éjszakai terrorjával kényszerítsék a törzset a csatlakozásra. A korsókat állítólag Rokova, a titkok őrzője, a Dögevő Király tanácsadója készíti. (Hmm, valamiféle pap lehet?) A Sápadt-hegyen, a Fenevad Házánál szerinte kb. 500 gnoll tanyázik, valamint a Fenevad Házában lakoznak a király gnolljai, a gargoyle-ok és trogloditák mellett Toth-Kal, Rovagug prófétája is, akiről nem tudja, hogy milyen teremtmény. A foglyot a vallatás után megöltük, majd Akdan a gyíkok elé vetette a testét. Jómagam sosem ölnék meg egy védtelen foglyot, de a gnollokban nem lehet megbízni, és ha egyszer is hibázunk a küldetésünk során, Kelmarane és mind az 1200 lakosa rövidesen elpusztul. Nem lehetünk kíméletesek…

Akdan és én abban bíztunk, hogy nappal összetörve korsókat, a napfény hatására a szellemek elpusztulnak. Arrébb mentünk vagy 100 méterrel, és összetörtük az egyiket. Valamiféle fekete szellem jött ki belőle, gyorsan rácsaptam a fegyveremmel, de mielőtt másodszor is üthettem volna, a szellem a földbe menekült. Láthatóan a napfény nem tetszett neki, de sajnos úgy néz ki, hogy nem pusztította el. A korsó töredékei között egy ólommal bélelt koponyát, és pár csontot találtunk. Megpróbáltam elpusztítani őket, hátha az elűzi a szellemet. de az ólommal bélelt koponyát nem sikerült tönkretennem. Miközben mi ott tanakodtunk, zajt hallottunk onnan, ahol a többi korsót hagytuk. Visszaszaladtunk, és azt láttuk, hogy a három halott gnoll vörösen izzó szemekkel, zombi módra vonszolva magukat, sorra töri össze a korsókat. Akdan macskája rájuk vetette magát, azonban pár pillanat múlva vörösen izzó szemekkel már ő is a korsókat törte össze. A helyzet rémítő volt, nem tudhattuk, hogy a szellemek mikor szállnak meg minket is. Ylkor hátramaradt összeszedni az elsőként széttört korsóból kiesett csontokat, Akdan tanácstalan volt, én irgalmatlan dühvel a zombikra vetettem magam. Mire Ylkor rohanva odaért hozzánk, én már széttrancsíroztam a zombi gnollokat, de Akdan macskáját nem akartam bántani. Szerencsére Akdan valami trükkel kiűzte belőle a szellemet, ami el is pusztult, de a macska is majdnem belehalt.

Ylkor felolvasott valami védőtekercset, amit a kelmarane-i Nethys szentélyből kaptunk, majd nekiálltunk tanakodni. Akdan szerint, ha megszentelt földben, imádság mellett eltemetjük a csontokat, azzal elűzzük ezeket a szellemeket. Szerencsére nekem eszembe jutott, hogy egyszer errefelé kísértem egy karavánt, és egy kis nomád ember törzzsel futottunk össze. Pár évig itt volt a településük a közelben, ott nyilván lennie kell egy megszentelt temetőnek. Gyorsan összepakoltuk a maradék korsókat, a koponyákat és csontokat, és a gyíkokra ülve vágtázni kezdtünk. Szerencsére még alkonyat előtt megtaláltuk az elhagyott falut, és mellette a temetőt. Megfelelően eltemettük a csontokat, majd összetörtük a maradék korsókat is. Az előjövő sötét szellemek képtelen voltak a megszentelt földbe süllyedni, és a napfény pillanatok alatt semmivé foszlatta őket. Meleg helyzet volt, de sikerült elpusztítanunk végül mind a 16 szellemet. Az éjszakát a megszentelt földön töltöttük, majd reggel tovább indultunk a Fenevad Háza felé. 4709. Erastus havának 28. napja Előző nap kikerültünk egy gnoll őrjáratot, de gnoll tevékenységnek semmi más nyomát nem láttuk a környéken. Gyanús… Délelőtt Akdan azzal jött vissza a felderítő repüléséből, hogy megtalálta a Fenevad Házát, de egy gnollt sem látott a környékén. Mindenesetre a célunk még vagy fél nap járóföldre volt, így tovább mentünk. Végül Akdan a Háztól 1-2 óra gyaloglásra levő eldugott barlanghasadékba vezetett minket, ahol el akartuk tölteni az éjszakát, hogy másnap frissen, varázslatokkal felvértezve hatoljunk be a veszélyes helyre. Azonban az éjszaka nem telt esemény nélkül. Ylkor ébresztett minket, hogy valami fekete köd szivárog befelé. Szerencsére Akdan egy hatalmas szélfuvalattal kisöpörte, de nemsokára négy szellem szivárgott elő a falakból. Nehéz küzdelem volt, a szellemek érintése a csontig hatolt, és anyagtalan voltuk miatt nem volt könnyű megsebezni őket, de végül nagy nehezen elűztük a gonosz lényeket. Újra pihenőre tértünk, hogy másnap megkíséreljük egyszer s mindenkorra elejét venni a gnoll fenegetésnek.