4708. Erastus havának 14. napja
Előző nap ott fejeztem be, hogy másnap párbajra hívom Kardswannt. Reggel el is kezdtünk készülődni, azonban nem értettünk teljesen egyet a tervezett taktikával. Végül az én álláspontom diadalmaskodott, ami nem sült el rosszul. A zsoldosok egy része és mi elindultunk Kelmarane-be. Dashkit is észrevettük, amint észak felé indult, nyilván a romos erőd gnolljaihoz. akik valamilyen oknál fogva törzstagnak tekintették őt.
Mikor közelértünk a városhoz, felmutattam a gnolloknak a levágott kecskefejet, és tradícionális párbajra hívtam a vezetőjüket. A gnollok a csatapiacra vezettek bennünket, ahol már várt Kardswann. Több trükkel is próbára tett, hogy ismerem-e a rituálét, de nem dőltem be neki, így nem volt kibúvó a párbaj alól. Három kereskedő is jelen volt, és az egyik segíteni akart neki valami varázslattal, de ügyes szópárbajjal semlegesítettem a dolgot: mindenki elhagyta a csatapiacot rajtunk kívül. Jómagam ugyan több varázsital hatása alatt álltam, de a gnollok aljassága és Kardswann démoni befolyása miatt nem foglalkoztam azzal, hogy nem igazán „fair” az a párbaj. Mint kiderült, még a varázsitalok is kevesek voltak. Kardswann szemmal láthatólag sokkal tapasztaltabb, képzettebb harcos volt, mint én, ráadásul a csatát eleve valami láthatatlanná tevő varázzsal kezdte. Bár majdnem sikerült legyőznöm, de végül a porba sújtott, amikor megjelent Vardishal szelleme, gyógyított rajtam, és azt mondta, emlékeztessem Kardswannt arra, ami egykor volt. Mikor ezt megtettem, térdre esett, és nem volt nehéz kivégeznem. Ezután a gnollok elfogadtak vezérüknek, a hárpia pedig elrepült. Kikérdeztem őket, és körüljártuk a tábort, mialatt a zsoldosokat a csatapiacon hagytuk. Ylkor megint össze-vissza kavarászott, nem sok értelmes dolgot csinált. Próbáltam a foglyok szenvedésén enyhíteni. Parancsot adtam, hogy hozzák ki az öreg vaddisznót is, és őrködjenek erősen, főleg az északi oldalon a Görbekarmúak várható támadása ellen.
Megnéztük a szentélyt is, ahol állítólag Kardswann mindig átment a falon. Egy porladozó köntösű, megfeketedett Sarenrae szimbólumot viselő élőhalottnak tűnő papot találtunk a temetőben, aki úgy tűnt még mindig a múltban él: megmutatta Akdan apjának sírját és mesélt arról hogyan helyeztek el a Paktummesterek egy csodás kincset a templom kazamatájában, ami megállította a hirtelen kitört halálos kórság terjedését. Végül elvezetett minket a templom kincstárába vezető csapóajtóhoz és Akdan feloldozta a Sarenrae imasál érintésével. Amint porrá omlott a teste, a lefelé vezető járatot lezáró mágikus pecsét is eltűnt.
Ekkor csatazajt hallottunk kintről. Kirohantunk, és azt láttuk, hogy a Rozsdahátúak Dashki és Undrella vezetésével megtámadták a várost. Nagy csata alakult ki, de lemészároltuk az összes ellenfelet, Dashkit pedig elfogtuk. Undrella próbálkozott mindenféle trükkökkel, de nem hatott rám a mágiája. A csata végén azt vettük észre, hogy az összes gnoll halott, mind a Rozsdahátúak, mind a Görbekarmúak, a maroknyi túlélő pedig vélhetőleg elmenekült. Egyedül Dullen küzdött még a csatában megvadult hatalmas vaddisznóval. Segítettünk neki leölni az elfajzott állatot. Sajnos a két másik, harcban résztevő zsoldoson, Treviisen és Yesperen már nem tudtunk segíteni.
Üzenetet küldtünk Almah-nak, majd mikor megérkeztek, beszámoltunk nekik, hogy mi történt a városban. Amikor megemlítettük a pecsétet, akkor a nemesasszony félrevont minket és elmesélte, hogy a Paktummesterek valójában azért küldték őt, hogy pusztítsa el a templom alatt bebörtönzött démont, mert a tiltó pecsét mágiája lassan elszivárgott az idők során. Mivel mi már feltörtük, napnyugtáig le kell bírnunk a démont, mert különben rászabadul Kelmarane vidékére. A kazamatában ólálkodó túlvilági lény csapdába ejtéséhez a Paktummesterek a várost és lakóit használták, majd amikor a szörnyeteg lassan megrontotta azok elméjét és éjszakánként legyilkolták az átutazókat, a Zefír Őrség különleges alakulata porig rombolta Kelmarane-t, lemészárolva a hátramaradt lakosságot, így táplálék nélkül hagyva az emberi érzelmekkel táplálkozó rémet. Hogy pontosan miért csalták ide a Paktummesterek Xulthost és miért nem voltak képesek saját maguk megölni őt, az Almah számára is rejtély.
Elhatároztuk, hogy lemegyünk a szentély alá, kifüstölni az ott tanyázó démont. Velünk jött az összes zsoldos és Almah személyi testőrei. Az a démonféle valami bogár volt, de nyilván értett valamit a mágiához is. Hiába acéloztam meg az akaratomat, valami csillogás magára vonta a figyelmemet, és nem emlékszem az egész csatából semmire. Csak arra, hogy a bogárlény halott, és körbe mindenhol zsoldosok fekszenek. Elvesztettük Brotist és két testőrt is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése