Legacy of Fire 2. játékülés - Saradushi Shadan története

4708. Erastus havának 13. napja

Ott hagytam abba naplómat, hogy a fent említett napon elfogtuk Mokknokk királyt (képen balra). Egyből ki is kérdeztük, és kiderült, hogy még vagy 10 pugwampi van életben. Nem túl sok egyéb használható információt tudott adni. A Kelmarane-ben levő gnollokról sem tudott semmit, mivel azok mindig elzavarták őket, ahányszor csak megpróbáltak kapcsolatba lépni velük. Azt illetően sem jutottunk dűlőre, hogy mit kezdjünk vele. Ez a balszerencse átok elég idegesítő ahhoz, hogy fogolyként tartsuk, elengedni meg nem akartuk, mert amilyen kicsik ezek a pugwampik, olyan gonoszok. Végül megkötözve, otthagytuk, amíg felkutatjuk a kolostor további részét.

Közben átnéztük a kolostor templomrészét is alaposabban. Kiderült, hogy ez valaha egy Sarenrae templom volt. Találtunk pár domborművet, ami egy férfit ábrázolt, amint a Sápadt Hegyet nézi aggódó arccal. A felirata: Theodefus Estroban 4691. A melléképületekben találkoztunk egy rakat agresszív, nagy páviánnal, de miután megöltem a négy legnagyobb hímet, elmenekültek. Itt, a lakórészben rábukkantunk egy szökőkútra is, ahonnan még vékony erecskében csordogált a víz. Zastoran atya szerint a víz elemi síkjáról jön. Csak tudnám mi a fene az a víz elemi síkja, és hol van… Egy titkos ajtón keresztül egy eldugott kis kertet találtunk, ahol a gazban Akdan talált egy Sarenrae imasálat. Egy toronyban (harangtorony lehetett valaha?), találkoztunk három sólyom nagyságú szúnyoggal, de nem jelentettek komoly akadályt. Szemmel láthatólag valami emberszerűek laktak itt nem olyan régen, és találtunk egy felakasztott, kiszívott hullát is.

Egy kis szentélyt is felfedeztünk, aminek az ajtajában igen intenzív látomás ért, melyben egy ember harcolt valami ifrít-félék ellen egy folyamatosan változó fegyverrel. A szentélyben egy szoborra leltünk. Megtaláltuk még a nagy madarat is, a belső kertben van a fészke, egy hatalmas katapeshi keselyű (képen lent). Akdan tudott vele beszélni, és bár nem volt nagyon barátságos, de megegyeztünk vele, hogy hozunk neki élelmet, és cserébe nem zargat minket. Mesélt valami egy sakálfejű emberről is (gnoll?), aki néha belopakodik az épületbe. Megtaláltuk a kolostor kriptáit, ahol bebizonyosodott, hogy valamiféle harcban pusztult el a kolostor, mivel megtaláltuk az ide visszavonuló, védekező szerzetesek holtesteit. Néhány mágikus tárgyat is találtunk, ezeket a jogos megtaláló címén eltulajdonítottuk.
Miután az egész helyet átkutattuk, visszamentünk a pugwampi királyért, de már csak hűlt helyét találtuk. Nyilván a többi pugwampi időközben kiszabadította, és elmenekültek. Remélem, nem hallunk többet felőlük. Ezek után visszatértünk a táborba.
Elmondtuk Almahnak, hogy mit találtunk, majd ebédeltünk, és pihentünk kicsit. Közben megismerkedtem picit jobban a többi zsoldossal is. Dullen a vezetőjük, a csatabárdos harcos. Brotis a lándzsás nő, Trevis a szablyás férfi, és Jesper a bőrvértes, rövid kardos, tőrös nő. Ez utóbbi inkább opportunista harcos, mint rendes katona. Volt egy kis nézeteltérésem Dullennel, mivel visszatértünkkor elég lanyhának találtam az őrséget, és Almahnak szóltam róla először, nem Dullennek. Diplomatikusan elsimítottam a dolgot, és megígértem, hogy ha bármi problémám lesz, akkor a jövőben neki szólok először.

Dashkival (képen balra) is beszéltem, próbáltam kicsit a lelkére beszélni, mivel úgy hallottam, hogy a gnollok lemészárolták a családját, ezért elmeséltem neki az én történetemet, és próbáltam egy kis lelkiismeret furdalást kelteni benne hátha akkor kicsit javul az emberekkel való viszonya, és talán még meg is fürdik. Egyelőre nem jártam sikerrel. Amúgy is gyanús a fickó, mivel állandóan jön-megy, hallgatózik Almah sátránál, sőt Akdan szerint egy pugwampi fület fűzött egy láncra egy csomó régi mellé, ami újabb bizonyíték arra, hogy többet tud és tesz, mint amit mond.

Zastoran atyával is beszélgettünk. Begyógyította a sebeinket, és elcseréltük vele a talált mágikus tárgyakat számunkra hasznos holmikra. Nagy kópé az öreg, mert hihetetlen mennyiségű mágikus tárgya, itala, tekercse van. Az imasálat is el akarta cserélni, de a ravasz Ylkor megszagolta, hogy át akar bennünket verni. Nem tudjuk egyelőre, hogy a sál mire jó. Ylkor amúgy valami hókuszpókusszal megnézett mindenkit, és elmesélte, hogy kinn milyen mágikus tárgy van. Kicsit hülyének is nézték egyesek, amikor vagy fél óráig járkált a táborban, közben kimeredt szemekkel bámult mindenkit. Szerinte Almah valamiféle varázsló lehet a tárgyai alapján.

Ja, majd elfelejtettem, hogy mivel hármunk közül senki se ért igazán a vallásokhoz – mondjuk Akdant nem értem, mert ő mégis valami papféle elvileg, aztán mégis azt mondta, hogy nem ért hozzá – szóval mivel mi nem konyítunk ehhez, Zastorant faggattuk ki. Kiderült, hogy az a Vardishal, akit láttam a látomásban, és szentélye van a kolostorban, az öt templomos egyike volt. Zastoran szerint egyedi eset, hogy az öt templomos egyikének szentélyt emeljenek egy Sarenrae templomban. Ezek a templomosok állítólag valami nagyhatalmú halandók voltak, akiket egy dzsinn szultána ruházott fel hatalommal, hogy számolatlanul öljék a dzsinnek ellenségeit, az ifriteket. Öten voltak, az öt szél megtestesítői. Vardishal, a harcos-tárbornok, az északi szél ura; Davashum a bottal harcoló csendes gyilkos (na ő vajon milyen szelet uralt?); Kardswann a világlátott déli szél ura, a csatabárdos; Pahzvann, a bölcs tanácsokat hozó keleti szél ura és Zayifid, a titkokat hozó, hírnök nyugati szél ura. Állítólag valami nagy gonoszt állítottak meg a Sápadt Hegyen, majd eltűntek. Nem lehet tudni, hogy mi lett velük.

Ezek után estefelé átköltöztettük a tábort a kolostorba. Kitakarítottunk, mindenki elfoglalta a helyét, és lepihentünk. Éjszaka szokatlanul hűvösre ébredtem, és egy szellemmel találtam magam szemben. Első látásra kicsit megijedtem, de aztán láttam, hogy nem akar ártani nekem, majd odavezetett a keselyű fészkének tövéhez, és eltűnt. Másnap Akdan és Ylkor felderítették a keselyű fészkét, három tojása van, és láttak benne valami köpenyszerű dolgot is. Akdan ismét beszélt (beszélt? krákogott inkább) a keselyűvel, aki a köpenyért cserébe egy tevét kért. Sajnos ez a jelenlegi helyzetben teljesíthetetlen követelés. Megnéztük azt a helyet is, ahová a szellem vezetett minket, és egy elásott csontkezet, valamint egy kardot találtunk. A kard valamiféle kölcsönhatásba került a fegyveremmel, mindkettő fényleni kezdett, majd a kard láncos buzogánnyá alakult. Kiderült, hogy mindig olyan fegyver formáját veszi fel, amire éppen a használója gondolt. Valamint, amíg fél mérföldön belül van a kard és a fegyverem egymáshoz képest, addig mindkettő mágikus tulajdonsággal bír. Érdekes, egyre több a talány a fegyveremmel kapcsolatban…

Dashki megint többször eltűnt napközben, rejtély hogyan bírja ezt a hőséget. Semmilyen ilyesféle mágikus tárgy nem volt nála Ylkor szerint. Akdan követte a nyomait, és bár Dashki igyekezett eltüntetni őket, de a kis gnóm megtalálta a helyet, ahol egy hiénával találkozott, aki aztán egyenesen Kelmarane felé indult. Gyanús.

Este, a meleg enyhültével felderítő útra indultunk mi is. A pesh mező szélén hat gnollt vettünk észre, akik egy foglyot kötöztek a földhöz, és a földet verték. Természetesen azonnal a fogoly segítségére siettem. A gnollok viszont távol maradtak a fogolytól még akkor is, mikor odaértünk. Hamarosan megtudtuk az okát is, mikor a föld alól valami csápos, nagyszájú szörny (képen jobbra) ránk támadt. Véres küzdelemben végeztünk a szörnnyel, és a gnollokkal is. Nyilván még a pugwampi átok utóhatása lehetett, amikor az egyik béna gnoll véletlenül szinte levágta a fejemet a csorba csatabárdjával. Alig tudtam elkerülni, hogy ne a nyakamat érje az ütés, de így átvágta a kulcscsontomat. Szerencsére Zastoran atyától beszereztünk gyógyitalokat is, ami a sebem nagy részét beforrasztotta. Sajnos a foglyot nem tudtuk megmenteni, a szörny elnyelte.

A gnollok vezérét sikerült elfognunk, egyből alaposan ki is faggattam. Kelmarane-ből jöttek, így szereztünk némi információt a városról. Vagy 50 gnoll lehet a városban a Dögevők törzséből, kb. 1 éve költöztek ide. Nagyjából fél éve egy Kardswann nevű ember legyőzte a vezérüket, és azóta jobb lett egy kicsit a helyzetük, mivel megnyitotta a kereskedelmet. Mindenféle gyanús kereskedő, rabszolgavadász, csempész érkezik hozzájuk. Van még egy csomó rabszolga, egy óriási vaddisznó, egy hárpia (Kardswann asszonya), és valami nagy szárnyas repülő lény a városban. De ami a legfontosabb: Haleen él, és minden nap valamiféle arénában küzd az életéért. Érdekesség még, hogy van valami régi Sarenrae templom is, ahová senki sem tud bemenni, de Kardswann át tud menni a bezárt kapuján.

A gnollt kifaggatása után megkötözve otthagytuk egy szikla alatt, míg mi követtük azt a hiéna nyomot, amelyik Dashki nyomától vezetett idáig. Kiderült, hogy nem Kelmarane-be tartott, hanem az attól északra levő hegyekben levő romos erődbe. Itt vagy 30 gnollt számoltunk meg valami kisebb törzsből, pár hiénával. Nem is értem, ez a Dashki gyűlöli a gnollokat, akkor miért küld nekik üzenetet? Vagy az is lehet, hogy csak a Dögevőket gyűlöli, ezért szövetkezett más törzzsel? Nem tudom, de az biztos, hogy a fickó még gyanúsabb lett, mint volt.

Visszatértünk a kolostorhoz a fogollyal. A két apró barátom meglepte az őröket, mivel észrevétlenül átsurrantak rajtuk, majd én barátságosan közöltem velük, hogy picit jobban figyeljenek. Egyenesen Almah-hoz siettünk a fogollyal, azzal a szándékkal, hogy mielőbb átadjuk az információnkat, és Dashki árulásának hírét. Meglepetésemre Dashki már a szobában volt, és elmélyülten tárgyalt a vezetőnkkel. Röviden beszámoltam a csetepatéról, de nem említettem, hogy mi már kifaggattuk a foglyot, és azt sem, hogy a romos erődben újabb gnollokat találtunk. Nem akartam ezeket Dashki előtt említeni, aki ismét a szemünkbe hazudott, mikor kijelentette, hogy ő semmit sem talált. Ezután jött a meglepetés. Almah, ahelyett, hogy örült volna, hogy hozunk egy élő foglyot, aki ráadásul valamiféle alvezér, vagy legalábbis jelentősebb harcos lehet, leteremt minket, hogy nem néztük meg a várost, és nem rajzoltunk térképet. Majd ezek után elővett egy térképet. Mikor szóvá tettem, hogy ezt a felderítés előtt is megkaphattuk volna, kioktatott, hogy én csak egy zsoldos vagyok, és ő dönti el mi legyen, és ő így döntött.

Ettől persze egy kicsit mérges lettem. Hozzá vagyok szokva a parancsokhoz, voltam már karavánkísérő és katona is. Nincs ezzel semmi baj. Csak eddig úgy tűnt, hogy az akciót én irányítom, elvártam volna, hogy az akció sikerének érdekében, minden információt megkapjak. Szerződés ide vagy oda, nem szeretem, ha átvernek… Az ilyenből nem sül ki semmi jó… Mindegy, alszok rá egyet, és meglátjuk mi lesz.

Ezek után még elmentünk vadászni a keselyűnek, illetve a földalatti szörnyből hoztunk némi részeket Zastoran atyának, aki úgy örült neki, mint gyerek a játékának.
Végül azzal a gondolattal tértem nyugovóra, hogy én holnap éjjel bemegyek Kelmarane-be Haleent kiszabadítani, bárki bármit is mond. Nem tűrhetem tovább, hogy rabszolgaként tartsák, és az életéért küzdjön minden nap.