Saradushi Shadan és az ezerarcú dzsinn története
Kedves olvasóm, jó pár éve bukkantam rá arra a naplószerű írásra, melyet most a kezedben tartasz. Pontosabban annak fordítását és feldolgozását fogod most, mivel a töredezett lapok és az ősi írás megfejtése évekbe került, és még eme rengeteg munka után is csak remélhetem, hogy helyesen értelmeztem és fordítottam azt. Jómagam nem vagyok nagy ismerője az Elveszett Jóslatok Korának, amely időkből a napló származik, így kérlek, nézd el nekem, ha írásomba olykor apró hibákra, tévedésekre bukkansz, esetleg egyes ősi neveket rosszul írok. Célom nem a történelmi hűség volt, hanem a szórakoztatás, egy érdekes ember legendás kalandjának elbeszélése úgy, ahogyan azt ő papírra vetette. A történet kezdetének helyszíne egy ősi város, Katapesh, mely az azonos nevű ország fővárosa is egyben. Történelmi ismereteim szerint Katapesh a Garundi kontinensen az egyik nagy, ősi birodalom, Osirion déli tartománya volt valaha. Nem is szaporítom tovább a szót, átadom nálam avatottabb embernek, Saradushi Shadannak.
…Nem is tudom, miért kezdtem el naplót írni. Az ilyen nem szokás a magamfajta harcos-katona népek között. Talán megéreztem előre, hogy milyen fontos események sodrába kerültem, mily hihetetlen és dicső kalandokba keveredtem. Az is lehet, hogy csak szerettem volna nyomot hagyni magam után az utókorra. Az ok végül is lényegtelen, az a fontos, hogy elkezdtem írni a naplómat, amit most összegezve, fejezetről-fejezetre átdolgozva, egyberakva hagyok az utókorra.
1. fejezet
4708. Erastus havának 2. napja
A múltam nem fontos. Legyen elég itt és most annyi, hogy 20 éves fiatal harcos vagyok. Termetemmel és erőmmel mindig is kiemelkedtem a környezetemből, és a lányok sem panaszkodtak soha arcom csúnyaságára. Már majdnem 1 éve, hogy az Állkapocs Erődben szolgáltam, Másodlépés Giana parancsnoksága alatt küzdöttem a galád gnollok ellen, amikor egy katapeshi utazótól szörnyű hírt hallottam. Haleen, egykori mentorom és szerelmem hónapok óta eltűnt Katapeshből (képen lent). A hír hallatán természetesen azonnal parancsnokomhoz siettem, aki nem állított akadályt távozásom elé. Amilyen gyorsan csak tudtam, Katapeshbe indultam. Az odavezető út eseménytelenül telt el. A városban azonban aggodalmam tovább nőtt, mikor régi közös házunkat üresen találtam, szemmel láthatólag hónapok óta nem járt ott senki. Haleen jól ismert személyiség Katapeshben, így nem tartott sok időbe, mire megtudtam mi történt. Sok évvel ezelőtti távozásunk után éveket töltött külhonban, majd pár hónapja hazatért. A pletykák szerint az El-Zulfa családdal volt valami közös ügylete, aminek során elhagyta Katapesht, és hónapok óta nem tért vissza. Sikerült azt is megtudnom, hogy Garavel, a család egyik embere éppen a városban van, és embereket toboroz, így hát azonnal a megnevezett fogadóba siettem.
Megtudtam tőle, hogy Haleent valóban szerződtette az El-Zulfa család azzal a céllal, hogy derítse fel Kelmarane városát. Ezt a régi kereskedelmi központot valaha átok sújtotta, lakosai eltűntek, azóta senki se merészkedett a romházak falai közé. Egyes vadászok szerint azonban gnollok költöztek pár hónapja a romvárosba. Az El-Zulfa család szeretné a gnollokat kiűzni, és saját kereskedelmi központot kialakítani. Ehhez a vállalkozáshoz keresnek most fegyverfogatókat. Sajnos ők sem tudták, hogy mi történt Haleennal azon az elátkozott helyen. (Egyedül ment egyáltalán?)
Mindezeket megtudván én is azonnal leszerződtem az expedícióhoz, hiszen Haleen megtalálásának legjobb módja, ha utána indulok. Garavel bemutatott az expedíció többi tagjának. Nem gondoltam, hogy van már hírem Katapeshben, de úgy látszik tévedtem, mivel Garavel név szerint ismert. Szerencsére azonnal találkoztam két ismerőssel, így nem leszek teljesen magamra utalva, ha problémák adódnának. Akdan Namriel, egy gnóm druida, akinek egy hatalmas oroszlánszerű állat a kísérője. Elég félelmetesnek tűnik, hiszen nagyobb mint a gazdája, a kis gnóm pedig mókás, bár néha nem árt rá figyelni, mivel eléggé meggondolatlan és tapasztalatlan. A másik ismerős Ylkor Arbyr, az Arbyr család sarja, egy kis félszerzet. Ha jól láttam, szert tett némi mágikus ismeretekre is a kis kópé találkozásunk óta, aminek külön örültem. Hiéna legyek, ha nem lesz még égető szükségünk később az ő tudására. Őket egyébként vagy 3 éve ismertem meg, mikor első katapeshi útjuk során összezördülésbe kerültek egyes rabszolgakeresdőkkel. Később karavánkísérőként is többször átmentem a kis félszerzetek lakta falun, Bozótligeten, ahol mindig barátságosan fogadtak.
Röviden megismerkedtem a társaság többi tagjával is. Felbéreltek két cheliaxi zsoldost. Utarcus egy faragatlan tuskó, de nem elképzelhetetlen, hogy harcban azért megállja a helyét. Kalien egy csendes nő, aki ugyan szépséggel nem áldottak meg az istenek, de legalább a hallgatás bölcsességét sikerült elsajátítania. Velünk tart még Garavel (képen balra) is, aki szemmel láthatólag nem vér szerinti tagja a családnak. Jómagam valami varázslófélét sejtek benne, és észrevettem, hogy a halántékában egy mágikus beültetés van, ami a Paktummesterek felé önzetlen hűséget biztosít. A két tevehajcsár, férj és feleség, Hadrod és Hadrah egészítette ki a kis csapatot. Hadrod szemmel láthatólag Garavel régi ismerőse, mint később kiderült, a féltestvére.
Másnap reggel útnak indultunk. A 10 napos út esemény nélkül telt el. Az egyetlen említésre méltó dolog Garavel és a tevehajcsárok túlzott figyelme, amivel kiszolgálták az expedíció igényeit. Történt még egy apró esemény. Egyik este három oroszlán támadta meg a táborunkat. Furcsa volt, mert oroszlánok sosem támadnak ekkora csoport emberre. Csapatunk harcértékét mutatja, hogy különösebb erőfeszítés nélkül öltük meg őket. Akdan utána hívta fel a figyelmemet, hogy a vezérüket valami átok, vagy betegség, vagy mi sújtotta. Nyilván emiatt támadtak meg minket.
4708. Erastus havának 13. napja
Útközben Garaveltől tovább érdeklődtem az expedícióról. Kiderült, hogy Almah El-Zulfa (képen jobbra) a vezető, aki már nagyobb létszámú emberrel vár minket egy megjelölt táborhelyen. Mikor a találkozóhely közelébe értünk, vastag füstöt láttunk gomolyogni arrafelé, így rohanvást indultunk a tábor megsegítésére. Mikor odaértünk, négy kocsit láttunk a víz körül, három már lángolt. Ellenségnek nyoma sem volt. Akdan mágiájának, és az én határozott fellépésemnek hála, hamar eloltottuk a tüzet. Sajnos az egyik kocsi teljesen leégett, egy másiknak pedig a hátsó negyede. Mint kiderült, Eloais, a varíziai jósnő a leégett kocsiban utazott, sajnos ő meghalt. A tűz eloltása után azonnal nyomok után néztünk. Órákig tartó keresésünk eredménytelen volt, mindössze azt sikerült kiderítenünk, hogy valami kis méretű humanoidok lehettek a támadók. Az őrök persze mit sem láttak.
A nem túl eredményes nyomkeresést egy tanácsülés követte Almah El-Zulfa, a gyönyörű női vezetőnk sátrába. Itt ismerkedtünk meg a vállalkozás többi tagjával. Almah négy testőre mellett, akik valószínűleg a Zefír Gárda volt tagjai, ott volt újabb négy szerződtetett cheliaxi zsoldos. Vezetőjük tapasztalt harcosnak tűnik, bár az oltás közben zokon vette, hogy utasítást osztogatok az embereinek. Remélem nem lesz belőle hatalmi versengés, nem áll szándékomban. Mindenesetre t
ipikus zsoldosként viselkedtek. Nem érdekelte őket túlságosan az egész, csak a zsold, meg hogy minél kevesebb probléma adódjon. Itt van még Almah két személyes rabszolgája is: M’Bowanga, a mwangi harcos és Zubejka, a varíziai rabszolganő. További segítség még Dashki, az ápolatlan és mogorva nyomkereső. Ő vetette fel, hogy szerinte a támadásért a pugwampik a felelősek, valami apró, gonosz nép, akik balszerencse átokkal sújtanak mindenkit. Első hallásra kicsit mesének tűnt a dolog. Ylkor említette, hogy a nyomkereső valami mágikus, női amulettet visel a ruhája alatt, de nem igazán foglalkoztam a dologgal, volt fontosabb gondom is. Ja, és majdnem elfelejtettem megemlíteni Zastorant (balra képen), Nethys felszentelt papját. Ő volt az, aki eltemette a jósnőt, és akinek úgy látszik nagy készlete van varázsitalokból, mágikus tekercsekből és egyéb hasznos varázsholmikból.
A megbeszélés nem vezetett igazán eredményre a támadókat illetően. Mindenesetre az azért feltűnt nekem, hogy ha én szervezném az expedíciót egy elátkozott, gnolloktól hemzsegő romvárosba, akkor nem egészen így csinálnám. A harcosok kevésnek tűnnek, főleg a mágiahasználók, viszont túl sok a felesleges pompa, a kényelmesen bútorozott sátor, a rengeteg egyéb dolog, ami egy sivatagi utazáson luxusnak számít, vagy a nem túl hasznos rabszolganő. Nem hiszem, hogy az El-Zulfa család úgy szerezte volna a hírnevét, hogy ehhez hasonló, kicsit dilettánsnak tűnő akciókat szervez. Itt valami van a háttérben, amiről nem tudunk, és Almah több annál, mint amit felénk mutat…
Végül is abban egyeztünk meg, hogy a tábort el kell mozdítani innen, mivel a füstöt mások is észrevehették. A környékről a korábbi felderítők által készített térkép alapján van a közelben egy romtemplom, ami talán nagyobb védelmet biztosítana a tábornak. Így én, a kis gnóm és a halfling elindultunk, hogy alaposan megvizsgáljuk a helyet. Az év ebben a szakában napközben szinte lehetetlen az utazás a rekkenő hőség miatt, de szerencsére Zastoran és Akdan mágiája megvédett bennünket a hőségtől, így hamarosan elértünk a romtemplomhoz. Messziről a hely elhagyatottnak tűnt, de láttunk valami óriási keselyűfélét leszállni az udvaron. Ahogy közelebb értünk, kiderült, hogy Dashki meséje megalapozott volt, mivel apró népek (képen balra) támadtak ránk lesből a templom belsejében. Tényleg valami átkot bocsátottak ránk, mert akkora szerencsétlenkedést még kezdő gladiátortanoncként sem produkáltam, mint abban a harcban. Szerencsére Akdan mágiája sokat segített. Azért nagy nehezen legyőztük őket, megtaláltuk a fészküket, és elfogtuk a vezérüket, Mokknokk királyt.
…Nem is tudom, miért kezdtem el naplót írni. Az ilyen nem szokás a magamfajta harcos-katona népek között. Talán megéreztem előre, hogy milyen fontos események sodrába kerültem, mily hihetetlen és dicső kalandokba keveredtem. Az is lehet, hogy csak szerettem volna nyomot hagyni magam után az utókorra. Az ok végül is lényegtelen, az a fontos, hogy elkezdtem írni a naplómat, amit most összegezve, fejezetről-fejezetre átdolgozva, egyberakva hagyok az utókorra.
1. fejezet
4708. Erastus havának 2. napja
A múltam nem fontos. Legyen elég itt és most annyi, hogy 20 éves fiatal harcos vagyok. Termetemmel és erőmmel mindig is kiemelkedtem a környezetemből, és a lányok sem panaszkodtak soha arcom csúnyaságára. Már majdnem 1 éve, hogy az Állkapocs Erődben szolgáltam, Másodlépés Giana parancsnoksága alatt küzdöttem a galád gnollok ellen, amikor egy katapeshi utazótól szörnyű hírt hallottam. Haleen, egykori mentorom és szerelmem hónapok óta eltűnt Katapeshből (képen lent). A hír hallatán természetesen azonnal parancsnokomhoz siettem, aki nem állított akadályt távozásom elé. Amilyen gyorsan csak tudtam, Katapeshbe indultam. Az odavezető út eseménytelenül telt el. A városban azonban aggodalmam tovább nőtt, mikor régi közös házunkat üresen találtam, szemmel láthatólag hónapok óta nem járt ott senki. Haleen jól ismert személyiség Katapeshben, így nem tartott sok időbe, mire megtudtam mi történt. Sok évvel ezelőtti távozásunk után éveket töltött külhonban, majd pár hónapja hazatért. A pletykák szerint az El-Zulfa családdal volt valami közös ügylete, aminek során elhagyta Katapesht, és hónapok óta nem tért vissza. Sikerült azt is megtudnom, hogy Garavel, a család egyik embere éppen a városban van, és embereket toboroz, így hát azonnal a megnevezett fogadóba siettem.
Megtudtam tőle, hogy Haleent valóban szerződtette az El-Zulfa család azzal a céllal, hogy derítse fel Kelmarane városát. Ezt a régi kereskedelmi központot valaha átok sújtotta, lakosai eltűntek, azóta senki se merészkedett a romházak falai közé. Egyes vadászok szerint azonban gnollok költöztek pár hónapja a romvárosba. Az El-Zulfa család szeretné a gnollokat kiűzni, és saját kereskedelmi központot kialakítani. Ehhez a vállalkozáshoz keresnek most fegyverfogatókat. Sajnos ők sem tudták, hogy mi történt Haleennal azon az elátkozott helyen. (Egyedül ment egyáltalán?)
Mindezeket megtudván én is azonnal leszerződtem az expedícióhoz, hiszen Haleen megtalálásának legjobb módja, ha utána indulok. Garavel bemutatott az expedíció többi tagjának. Nem gondoltam, hogy van már hírem Katapeshben, de úgy látszik tévedtem, mivel Garavel név szerint ismert. Szerencsére azonnal találkoztam két ismerőssel, így nem leszek teljesen magamra utalva, ha problémák adódnának. Akdan Namriel, egy gnóm druida, akinek egy hatalmas oroszlánszerű állat a kísérője. Elég félelmetesnek tűnik, hiszen nagyobb mint a gazdája, a kis gnóm pedig mókás, bár néha nem árt rá figyelni, mivel eléggé meggondolatlan és tapasztalatlan. A másik ismerős Ylkor Arbyr, az Arbyr család sarja, egy kis félszerzet. Ha jól láttam, szert tett némi mágikus ismeretekre is a kis kópé találkozásunk óta, aminek külön örültem. Hiéna legyek, ha nem lesz még égető szükségünk később az ő tudására. Őket egyébként vagy 3 éve ismertem meg, mikor első katapeshi útjuk során összezördülésbe kerültek egyes rabszolgakeresdőkkel. Később karavánkísérőként is többször átmentem a kis félszerzetek lakta falun, Bozótligeten, ahol mindig barátságosan fogadtak.
Röviden megismerkedtem a társaság többi tagjával is. Felbéreltek két cheliaxi zsoldost. Utarcus egy faragatlan tuskó, de nem elképzelhetetlen, hogy harcban azért megállja a helyét. Kalien egy csendes nő, aki ugyan szépséggel nem áldottak meg az istenek, de legalább a hallgatás bölcsességét sikerült elsajátítania. Velünk tart még Garavel (képen balra) is, aki szemmel láthatólag nem vér szerinti tagja a családnak. Jómagam valami varázslófélét sejtek benne, és észrevettem, hogy a halántékában egy mágikus beültetés van, ami a Paktummesterek felé önzetlen hűséget biztosít. A két tevehajcsár, férj és feleség, Hadrod és Hadrah egészítette ki a kis csapatot. Hadrod szemmel láthatólag Garavel régi ismerőse, mint később kiderült, a féltestvére.
Másnap reggel útnak indultunk. A 10 napos út esemény nélkül telt el. Az egyetlen említésre méltó dolog Garavel és a tevehajcsárok túlzott figyelme, amivel kiszolgálták az expedíció igényeit. Történt még egy apró esemény. Egyik este három oroszlán támadta meg a táborunkat. Furcsa volt, mert oroszlánok sosem támadnak ekkora csoport emberre. Csapatunk harcértékét mutatja, hogy különösebb erőfeszítés nélkül öltük meg őket. Akdan utána hívta fel a figyelmemet, hogy a vezérüket valami átok, vagy betegség, vagy mi sújtotta. Nyilván emiatt támadtak meg minket.
4708. Erastus havának 13. napja
Útközben Garaveltől tovább érdeklődtem az expedícióról. Kiderült, hogy Almah El-Zulfa (képen jobbra) a vezető, aki már nagyobb létszámú emberrel vár minket egy megjelölt táborhelyen. Mikor a találkozóhely közelébe értünk, vastag füstöt láttunk gomolyogni arrafelé, így rohanvást indultunk a tábor megsegítésére. Mikor odaértünk, négy kocsit láttunk a víz körül, három már lángolt. Ellenségnek nyoma sem volt. Akdan mágiájának, és az én határozott fellépésemnek hála, hamar eloltottuk a tüzet. Sajnos az egyik kocsi teljesen leégett, egy másiknak pedig a hátsó negyede. Mint kiderült, Eloais, a varíziai jósnő a leégett kocsiban utazott, sajnos ő meghalt. A tűz eloltása után azonnal nyomok után néztünk. Órákig tartó keresésünk eredménytelen volt, mindössze azt sikerült kiderítenünk, hogy valami kis méretű humanoidok lehettek a támadók. Az őrök persze mit sem láttak.
A nem túl eredményes nyomkeresést egy tanácsülés követte Almah El-Zulfa, a gyönyörű női vezetőnk sátrába. Itt ismerkedtünk meg a vállalkozás többi tagjával. Almah négy testőre mellett, akik valószínűleg a Zefír Gárda volt tagjai, ott volt újabb négy szerződtetett cheliaxi zsoldos. Vezetőjük tapasztalt harcosnak tűnik, bár az oltás közben zokon vette, hogy utasítást osztogatok az embereinek. Remélem nem lesz belőle hatalmi versengés, nem áll szándékomban. Mindenesetre t
ipikus zsoldosként viselkedtek. Nem érdekelte őket túlságosan az egész, csak a zsold, meg hogy minél kevesebb probléma adódjon. Itt van még Almah két személyes rabszolgája is: M’Bowanga, a mwangi harcos és Zubejka, a varíziai rabszolganő. További segítség még Dashki, az ápolatlan és mogorva nyomkereső. Ő vetette fel, hogy szerinte a támadásért a pugwampik a felelősek, valami apró, gonosz nép, akik balszerencse átokkal sújtanak mindenkit. Első hallásra kicsit mesének tűnt a dolog. Ylkor említette, hogy a nyomkereső valami mágikus, női amulettet visel a ruhája alatt, de nem igazán foglalkoztam a dologgal, volt fontosabb gondom is. Ja, és majdnem elfelejtettem megemlíteni Zastorant (balra képen), Nethys felszentelt papját. Ő volt az, aki eltemette a jósnőt, és akinek úgy látszik nagy készlete van varázsitalokból, mágikus tekercsekből és egyéb hasznos varázsholmikból.
A megbeszélés nem vezetett igazán eredményre a támadókat illetően. Mindenesetre az azért feltűnt nekem, hogy ha én szervezném az expedíciót egy elátkozott, gnolloktól hemzsegő romvárosba, akkor nem egészen így csinálnám. A harcosok kevésnek tűnnek, főleg a mágiahasználók, viszont túl sok a felesleges pompa, a kényelmesen bútorozott sátor, a rengeteg egyéb dolog, ami egy sivatagi utazáson luxusnak számít, vagy a nem túl hasznos rabszolganő. Nem hiszem, hogy az El-Zulfa család úgy szerezte volna a hírnevét, hogy ehhez hasonló, kicsit dilettánsnak tűnő akciókat szervez. Itt valami van a háttérben, amiről nem tudunk, és Almah több annál, mint amit felénk mutat…
Végül is abban egyeztünk meg, hogy a tábort el kell mozdítani innen, mivel a füstöt mások is észrevehették. A környékről a korábbi felderítők által készített térkép alapján van a közelben egy romtemplom, ami talán nagyobb védelmet biztosítana a tábornak. Így én, a kis gnóm és a halfling elindultunk, hogy alaposan megvizsgáljuk a helyet. Az év ebben a szakában napközben szinte lehetetlen az utazás a rekkenő hőség miatt, de szerencsére Zastoran és Akdan mágiája megvédett bennünket a hőségtől, így hamarosan elértünk a romtemplomhoz. Messziről a hely elhagyatottnak tűnt, de láttunk valami óriási keselyűfélét leszállni az udvaron. Ahogy közelebb értünk, kiderült, hogy Dashki meséje megalapozott volt, mivel apró népek (képen balra) támadtak ránk lesből a templom belsejében. Tényleg valami átkot bocsátottak ránk, mert akkora szerencsétlenkedést még kezdő gladiátortanoncként sem produkáltam, mint abban a harcban. Szerencsére Akdan mágiája sokat segített. Azért nagy nehezen legyőztük őket, megtaláltuk a fészküket, és elfogtuk a vezérüket, Mokknokk királyt. 
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése