2010/11/09

Legacy of Fire 14.-15. játékülés

Hőseink Akdan szakértő vezetésével rekordidő alatt tették meg az utat a gnollok táborhelyéhez, azonban arra nem számítottak, hogy régi ismerősük, a Manticore a magasban körözve idő előtt észreveszi őket és riasztja az oázis mellett pihenő haramiákat. A gnollok felkészülten várták őket, legtöbbjük egy félig homokba süppedt szakállas férfifejű oroszlánszobor tetejéről repített volna feléjük nyílvesszőket, ha Ori közibük nem ugrik egyetlen nekirugaszkodással. Shadan a megtermett kétfejű Nasszúrt szemelte ki magának, de hamarosan kiderült, hogy ez  egy eddig láthatatlanul rejtőzködő gnoll boszorkánymester illúziója, míg az igazi ettin a hátsó sorban maradt Akdanra támadt. A levegőben lebegő Lamashtu-papnő bűbájjal társai ellen fordította Shadant és csak Ylcor Lassítóvarázsa akadályozta meg abban, hogy lemészárolja barátait. Végül a Manticore-t és a boszorkánymestert is utolérte sorsa és Kelmarane védelmezői kifaggatták a gnoll rablók egyetlen túlélőjét: kiderült, hogy mindannyian egy titkos törzshöz, a Feketekezűekhez tartoznak, akik vagy számkivetettekből verbuválódtak össze vagy pedig más törzsek tagjai közé beépülve szállítanak információt titokzatos gazdájuknak. A "Quilzár" parancsszóra tetoválás jelenik meg a tenyerükön, ezzel igazolják személyazonosságukat egymás előtt. Vezetőjük, Khadifa, Lamashtu papnője Habibah-nak dolgozott, az Áspis Konzorcium képviselőjének, aki azonban maga sem tud a Feketekezűek létezéséről, ellenben üzletet kötött a Paktummesterekkel, hogy segít a kezükre játszani Kelmarane-t. A kalandozók elhallgattatták a szerencsétlen gnoll foglyot, majd miután megtalálták az elrabolt drágakőszállítmányt, üzentek Kelmarane-be, hogy hol keressék a ládákat. Ezután gondosan elrejtették il-Shamir koronáját, Ylcor aktiválta a lámpást és a könyvet, és átléptek az Árnyéksíkra.

Azonnal kiderült, hogy az átok megfogant Ylcor-on, aki az Akdan által jelzettől eltérő irányba akarta vezetni a csapatot, és végül mégis csak il-Shamir birtokán találták magukat, ahol az uradalom várnagya állta az útjukat és azt az alkut ajánlotta nekik, hogy ha nyolc kérdésből kitalálják mi van a markában, továbbengedi őket. Rövid fejtörés után sikerült rájönniük, hogy igazgyöngyöt rejt a kezében és így folytathatták útjukat. Ori útmutatásával a törpe tudós, Habil Ramza villájánál léptek át a saját síkjukra, óvatosan az öreg szolgájának kunyhójában megjelenve, mivel a mágus háromemeletes épülete védve volt az ilyen természetű behatolás ellen. Az ablakon kilesve Zefír Gárdisták holttestét és egy őrködő aluumot pillantottak meg. Kimerészkedve hamar kiderült, hogy rajtuk kívül más behatolók is tartózkodnak a birtokon, az emeleti ablakból tűzgolyó robbant az arcukba és míg Shadan Ylcor segítségével a mágikusan létrehozott nyálkában csúszkáló gólemet foglalta le, Ori beugrott az emelet ablakán, míg Akdan légelementál alakban sietett a segítségére. A rongyokba burkolózott támadók hamar megkéselték a törpe jogtudort, csak az mentette meg az életét, hogy újabb szereplők jelentek meg a színen, akik az öreg mágust a tetőre hurcoló támadók után rohantak. A végső összecsapásra az épület túloldalán, a tetőről különféle módszerekkel a földre érkező felek között került sor. Az emberrablók elintézése után a két idegen felfedte magát, egyikük egy viharvert kinézetű férfi Radi Hamdiként, másikuk, egy alacsony, tizenhatévesforma lány Kazimként mutatkozott be. Állításuk szerint Khatapesh városának egyik legbefolyásosabb nemesurának, Marzuk il-Rahimnak dolgoznak, aki viszont a várost uraló öt Paktummester közül Zehárt szolgálja. Elmondásuk szerint a Paktummesterek nem mindenben értenek egyet és folyamatosan próbálják aláásni egymás befolyását. A rövid bemutatkozás alatt Akdan és Ylcor három fontos megfigyelést tettek: Kazim Abadar papja, mindketten vudrani neveltetésre utaló gesztusokat használnak és Radi egy ízben "adhura"-nak szólította Kazimot, ami a távoli Vudrát uraló alakváltó ráksaszák egyik alacsony kasztjába tartozó személyeket jelöli. Hamil Ramza sürgetésére végül úgy döntöttek, hogy egy raktárépület csapóajtaján keresztül távoznak, mielőtt a Zefír Gárdisták megérkeznek, ám az imposztornak bizonyuló mágus rájuk zárta a pincét és felgyújtotta az épületet. Mágikus tárgyaik segítségével hőseink kijutottak szorult helyzetükből és sikerült megakadályozni a hamis mágus menekülését: holtteste visszaváltozott eredeti formájába, a kathapeshi dokkoknál üzletelő sahuaginok egyikévé. Nyilvánvalóvá vált, hogy félrevezették őket és az igazi Habil Ramzát valóban elrabolták.

Két fogollyal némi bizalmatlankodás után a Radi által javasolt tengerparti rejtekhelyen húzták meg magukat, ahol haladéktalanul nekikezdtek a szőke fél-elf boszorkánymesternő és a felbérelt martalóc kifaggatásának, hazugságfelfedő és gondolatolvasó mágiák bevetésével. Kiderült, hogy a Shairaként bemutatkozó nő az öreg Hamil szeretőjeként férkőzött a bizalmába az Ostorok Háza úrnőjének, Karissának a megbízásából. Az ő szerepe mindössze az volt, hogy a sahuagin által vezetett csapatot beengedje a birtokra a mágikus védővarázslatok semlegesítésével és tehetetlenségre kárhoztassa az őrként idehelyezett aluumot a kifejezetten az erre a célra készített mágikus bronzlap segítségével. A támadást egy titokzatos alvilági figura emberei végezték el, akit Sakál Úrnőként, Sakálok Uraként vagy Sakálok Nagyapjaként emlegetnek és egy legális vállalkozás, az Egy Forrás Kereskedőházon keresztül bonyolítja üzleteit egy Maysan Hajr nevű fél-elf nő vezetésével. Shadan félrevonta Shairát és megpróbálta meggyőzni, hogy álljon az oldalukra és akkor elrejtik a Paktummesterek haragja elől Kelmarane-ben, ezalatt Radi azt bizonygatta a többieknek, hogy el kell hallgattatni mindkét foglyukat, különben kiderül ennek a rejtekhelynek a létezése. Hosszas tanakodás után úgy döntöttek, hogy Kazim őrizetére bízva a "vendégeiket", külön utakon próbálnak információt szerezni az elrabolt mágus hollétéről. Akdan kémlelőmágiával egy félelmetes alakot látott, aki éppen a fogoly mágust faggatta egy nyirkos, kőfalú szobában, de észrevette a leselkedő gnómot és a mágikus kapcsolaton keresztül küldött átokkal megszüntette a kapcsolatot, maradandóan eltorzítva a druida bal szemét. Ylcor egyenesen a kereskedőházhoz ment, ahol azonban a lúdvércek (cockatrice) által kísért Maysan Fajr letagadta, hogy bármit is tudna az elrabolt törpéről, azonban távozása után egy sahuagin próbálta meg eltenni láb alól a félszerzetet, aki támadója szénné égett maradványaival hagyott üzenetet a kereskedő szolgájánál. Shadan öreg mentoránál próbálkozott először, aki egy fekete vitorlás hajóról mesélt neki, ami hétévente érkezik Khatapesh kikötőjébe és történetesen most is itt horgonyoz. Radi Hamdi már mesélt erről a vitorlásról, kapitánya rendkívül ritka dolgokat gyűjt, ezt Shadan maga is megtapasztalta, amikor felvette vele a kapcsolatot és a kapott lista első két helyén Akishon Tekercse és Rovagug Magva szerepelt. Ori eközben leellenőrizte a villa támadóinál talált rubinok forrását egy ismerős ékszerkereskedőnél: az Egy Forrás kereskedőházának vezetője hozott neki utoljára nagy mennyiségben ilyet csiszolásra.

Nincsenek megjegyzések: