Legacy of Fire: Dramatis Personae

Kormányzói palota:

Garavel – Kelmarane kinevezett kormányzója

20 Zefír gárdista

2 aluum

Az Ötök Tanácsa:

Farida el-Halil – katapeshi nő

Mehtár Arbyr – félszerzet férfi, Ylcor és Raziya testvére

Zahir el-Marzug – katapeshi férfi

Almah el-Zulfa – katapeshi nő

Habibah – gnoll nő, az Áspis Konzorcium képviselője

Arbyr-család:

Cutzokh nagybácsi – szenilis, de nagyhatalmú druida

Raziya Arbyr – félszerzet nő, Mehtár és Ylcor testvére

5 félszerzet

El-Zulfa-család:

Almah el-Zulfa

Dullen, Utarchus, Halien – zsoldosok

Farúk, Ánisz, Mohamed, Podarn – személyi testőrök

Hadrod és Hadrah – tevehajcsárok

M’bowanga – mwangi felszabadított rabszolga

Zubejka – varíziai felszabadított rabszolganő

Sarenrae templom:

Fayar – Sarenrae harcos-szerzetese

Gabrielle – Sarenrae vezető papja Kelmarane-ben

4 papnövendék, 10 templomszolga

Nethys szentély:

Vanir Shornish – Nethys helyi papja Kelmarane-ben

Zastoran műhelye:

Zastoran atya – Nethys papja

Darius – cheliaxi férfi, Zastoran tanítványa

Gulshan – katapeshi férfi, papnövendék

Akmál Fürdőháza:

Akmál – áfiummágus és üzletember

Rukszána – a fürdő luxus kurtizánja

Városi őrség:

Shadan – a városi őrség parancsnoka

Suomi – Shadan helyettese

Kravak – félszemű gnoll, a kelmarane-i törzs tagja

Hazir – erőszakos gnoll, Kravak cimborája, törzstag

Ipek – gnóm őrmester, törvénytudó ex-mutatványos

Hanifah – a Kravakot és Hazirt felügyelő tiszt

Mehtap – alvilági kapcsolatokkal rendelkező katapeshi férfi

Miléna – Mehtap társa, mindkettejüket körözik Solkuban

Orli – volt tevepásztor Katapeshből

Mahszati – egy solkui kereskedő legkisebb lánya

30 jól képzett városi őr, ebből 10 nyomkereső

50 civilekből toborzott városi őr

A Különleges Egység tagjai: Kravak, Hazir, Hanifah, Orli, Mahszati

A Rozsdahátúak:

Dashki – a klán vezetője

Skorpiókarom fegyverkereskedés:

Mehira – fél-ork gladiátornő, Karasaki mester tanítványa

Korál – fél-elf javasasszony, Goshion apó tanítványa

Bahir Namriel – Akdan édesapjának testvére, vérleopárd (de már elmúlt)

Szizzsah – az aranea közösség vezetője

Hurga – a fél-óriás család szószólója

Nefesh, Halil és Philo – a Fenevad Házából szökött rabszolgák (szabadok)

Mubarak – gnóm mérnök, Ipek őrmester unokaöccse

Gulrúkh – Sarenrae vándor szerzetese (?)

Nefeshti – dzsinn hercegnő

Az Öt Templomos:

Vardishal – északi szél, alakváltó fegyver, a Tábornok

Davashum – mind az öt szél ereje, harci bot, a Bölcs

Kardswann – déli szél, csatabárd, az Utazó

Pazhvann – keleti szél, lángoló láncos buzogány, a Hírvivő

Zayifid – nyugati szél, szablya, a Diplomata

Javhul – ifrit nagyúr

Legacy of Fire 6-7. játékülés - Saradushi Shadan története

A Kelmarane-t képviselő kis csapat elindult felkeresni az aranea közösséget, amelyik a város segítségét kérte a barlangjukra bukkanó felderítőktől, de már a barlang előtt óriási hangyák támadtak rájuk. Amint végeztek a vérszomjas rovarokkal, beóvakodtak az araneák otthonába, ahol újabb rajtaütés érte őket, ezúttal a harcosok mellett szárnyas és mérgező fullánkú ízeltlábúak vetették rájuk magukat, akiket egy aranea irányított. Shadan lélegzetelállítóan akrobatikus támadással kettéhasította a póklényt, majd a félszerzettel és a gnómmal felőrölték a további ellenállást. A többi aranea valamiféle kómában feküdt, erre magyarázatot adott a valamiféle mákonnyal átitatott húsú, majdnem teljesen elfogyasztott medvetetem. Az áruló aranea sámán nyakán és mellkasán ugyanolyan forradásokat, valamint hasonló jelet találtak, mint a legutóbbi összecsapásuk során a Dögevők törzsébe tartozó óriási, embertelen erjeű gnollok testén, valamint ruhájának zsebében egy hevenyészett térképet, ami a Fenevad Házának helyét jelölte. A barlang középső fő tartóoszlopáról kiderült, hogy valamiféle írást tartalmaz a Tűz síkjának nyelvén, vélhetőleg szerepe volt az ellenük irányuló támadásban. Az aranea közösséget végül átköltöztették a romos Sarenrae kolostortól északra lévő barlangrendszerbe, ahol Dashki törzsének nőstényei és kölykei húzták meg magukat annak idején. Ennek megfelelően a közösség vezetője, Szizzsah, megerősítette, hogy a kereskedelmi egyezmény nyélbe üttetett: Kelmarane lett az egyetlen település Katapeshben, ahol aranea pókselyemhez lehet jutni.

Visszaérkeztükor egy Sarenrae szerzetes várta a társaságot egy meglehetősen aggasztó hírrel: a Dögevő Király összehívja a törzsek vezetőit, hogy egyesített támadást indítson Kelmarane ellen, miután két puhatolózó próbálkozást sikerült visszaverniük. A huszonhárom törzs akár egy két-háromezres sereget is összeállíthat, ami elsöpörné a várost a föld felszínéről. A magát Gulrúkhnak nevező szerzetes hosszan elbeszélgetett a városi őrség parancsnokával és a két kereskedővel, akik azt is elmondták neki mit találtak az araneák barlangjában. Másnap reggel Gulrúkh sietősen távozott, hogy a riasztó híreket átadhassa az Állkapocs Erőd parancsnokának is, azonban az éj leple alatt valaki egy ugyanolyan jelet mázolt kormányzói palota falára, mint amilyet a félelmetes méretű gnollokon és a halott araneán találtak. Shadan azonnal szemlét tartott az őrség sorai között, hogy ellenőrizze, annak tagjai nem rendelkeznek gyanús forradásokkal és tetoválásokkal. Zastoran atyával végül felkerekedtek, hogy megvizsgálják a furcsa oszlopot a póklények régi lakhelyén, azonban már csak az alatta rejlő szarkofág maradványait találták meg. Pár előmerészkedő aranea Gulrúkh személyleírását adta meg, aki megtámadta őket, majd kifosztotta a rejtett sírboltot. A Nethys pap fordítása szerint itt egy Javhuul nevű bukott ifrit nagyúr szolgája nyugodott és egy pecsét kulcsát temették el vele, ami Akishon Tekercsének rejtekhelyét nyitja. A szarkofág természetesen üres volt, a nyomolvasás pedig felfedte, hogy az azt kifosztó szerzetes képes a repülésre.

A város újjáépítésének során Shadan nekilátott a városi őrség megerősítésének és még 50 őrt toborzott a városba érkezők közül, a tiszteket viszont a már kiképzett emberanyagból választotta ki. A városi tanács megszavazott neki havi 4000 aranyat a városi őrség fenntartására, ennek örömére felállított egy különleges egységet, melynek két oszlopos tagja két meglehetősen erőszakos gnoll, Kravak és Haziz, akik mellé kénytelen volt egy felügyelőt adni a tisztek közül (Hanifah). Az őrség képviselőjéül Ipek, a fürge nyelvű gnóm lett kijelölve, aki igen hasznosnak bizonyult az olyan esetekben, ahol tárgyalással el lehetett kerülni az erőszakot.

Mindeközben Ylcor és Akdan azon törték a fejüket hogyan aknázhatnák ki a város mellett elterülő pesh mezőt. A segítség váratlan helyről érkezett: Akmál, az új fürdőház tulajdonosa hajlandó volt állni a kezdő költségek felét és a már jól bejáratott áfiumterjesztő hálózatának használatát is rendelkezésre bocsátotta. Az üzlet nyélbeütéséhez azonban meg kellett nyerni a tanács támogatását, így kénytelenek voltak Farida el-Halilt is bevenni a vállalkozásba, ezzel megvásárolva a peshkitermelést biztosító szavazatát. Shadan újonnan felvett két kémjét, a kétes múlttal rendelkező Mehtapot és Milénát küldte Akmál Fürdőházába, de semmi terhelőt nem sikerült kideríteni a cheliaxi származú kereskedőről.

Shadan vezetésével a város küldöttséget menesztett a nemrég felfedezett drágakőbányához, amit a jelentések szerint jelenleg félóriások termelnek ki. Az odavezető úton az éjszaka leple alatt két barghest és egy manticore ütött rajta a csapaton, amit csak annak a szerencsétlen eseménynek köszönhetően sikerült megúszni, hogy Akdan akarata ellenére vérleopárddá változott. A csata után a nyomolvasás felfedte, hogy a rajtaütés nem volt véletlen: az egyik barghest elrejtett iszákjában talált pergamen szerint Shadan, Ylcor és Akdan fejére vérdíjat tűztek ki, a jutalom pedig Rovagug Áldása. Nem sokkal ezután a fenevad Házából szökött rabszolgákkal találkoztak, akiket a kelmarane-i felderítők egy csapatával kísértettek a városba. A drágakőbányához megérkezve kiderült, hogy egy félóriás család(?) termeli ki a köveket a sziklába ágyazva és súly szerint cserélik el a számukra hasznos tárgyakra. Szószólójuk, a társai közt eszesnek számító nő, Hurga elmondta, hogy már kereskednek gnollokkal is, akik havonta egyszer jönnek kereskedni. Az üzletet viszonylag zökkenőmentesen sikerült tető alá hozni, a városi tanáccsal nagyon diplomatikusan levezényelt tárgyalás után a tevekaraván védelmére minden kereskedőcsalád adott két katonát a busás haszon megtartása érdekében. A bányához kivezényelték Ipek őrmester unokaöccsét, Mubarakot, aki bányamérnöki minőségben felügyelte a hatékonyabb kitermelést, sőt, még a félóriásokkal is sikerült megkedveltetnie magát.

A Bahir Namrielt és a most már Akdant is sújtó vérleopárd-átok feloldásához a Sarenrae-templom főpapnőjéhez, Gabriellehez fordultak, aki megállapította, hogy a mágikus maroktőr az átok forrása. Több próbálkozás után isteni beavatkozással sikerült megszüntetni a mindkettejüket uraló átkot, az elátkozott tárgyat pedig a templom kazamatájában helyezték biztonságba.

Legacy of Fire 5. játékülés - Saradushi Shadan történetee

A démon legyőzése után hőseinket magához hívatta Almah, ahol egyezséget kötöttek Dashkival, hogy cserébe az életéért figyelmezteti őket, ha arról szerez információt, hogy a gnollok támadást terveznek Kelmarane ellen. Almah arra kérte őket vegyenek részt az újjáépítésben, a város védelmének megszervezésében és a hivatalos kormányzótestület felállításában, mivel szeretne maga mellett tudni megbízható embereket: a Paktummesterek egy bizonyos tárgy megszerzéséért tértek vissza Kelmaranebe, de mivel nem találták meg, minden bizonnyal nem mondtak le a céljuk elérésől. Biztosította Shadant, hogy a Paktummesterek által kijelölt öt kereskedőcsalád képviselőiből álló Ötök Tanácsa, és Garavel, a kinevezett kormányzó jóváhagyják majd kinevezését a városi őrség parancsnokává. Zastoran atya a démon maradványaiból kinyert alapanyagokkal a Csatapiac felé vette az irányt, majd bevette magát a terembe, ahol az Infúziumot állították fel. Haleen visszatért Katapeshbe, hogy utánajárjon miért fontos ez a kiváros annyira a Paktummestereknek, a túlélő zsoldosok (Dullen, Utarchus és Kalien) úgy döntöttek, hogy Almah mellett maradnak a megfelelő fizetségért cserébe természetesen.

Az újjáépítés egy éve alatt Shadan megszervezte a város védelmét, öt őrtornyot emeltetett és többgyűrűs paliszádvonalat állíttatott fel, régi bajtársával, a fél-elf nyomkereső Suomival pedig kiképezték az Állkapocs Erődből Másodlépés Giana által küldött harminc újoncot*, akik a városi őrséget fogják alkotni, míg a kaszárnyában állomásozó húszfős Zefír Gárda a kormányzó közvetlen parancsnoksága alatt a külső fenyegetések ellen vethető be. Ylcor és Akdan segítettek a Sarenrae templom újjáépítésében** és jó kapcsolatot alakítottak ki az ide érkezett öt pappal, valamint segédkeztek Zastoran atya kis üzletének felvirágoztatásában***, és együtt finanszírozták egy Nethys szentély felállítását****. Shadan kérésére Karasaki fegyvermester elküldte tanítványát, a fél-ork gladiátornőt, Mehirát, hogy a Csatapiac gladiátorképzését felügyelje, ugyanakkor egy fegyverkereskedés alapjait is lerakta*****. A környéken végzett felderítésnek köszönhetően egy aranymosóhelyet sikerült felfedezni, valamint egy aranea kolóniát, akik cserébe a területük határához elért óriáshangyák által jelentett fenyegetés elhárításáért hajlandóak lennének a rendkívül ritka aranea selyemmel kereskedni. Suomi nyomkeresői rábukkantak egy drágakőbányára, amit fél-óriások kezdtek el kitermelni igen kezdetleges módszerekkel. Cutzokh nagybácsi kíséretében megérkezett Kelmaranebe Ylcor és Akdan két testvére is (Mehtár és Raziya), hogy az Arbyr kereskedőcsaládot képviseljék. Shadan közbenjárásának köszönhetően az Ötök Tanácsa kitiltotta a rabszolgakereskedelmet a város területéről, igen kellemetlen helyzetbe hozva ezzel az Áspis Konzorcium által küldött Habibah esélyeit a gnollokkal folytatott kereskedésre.

Hőseink elhatározták, hogy felderítik a közeli, romokban heverő szentélyt, de már a sebes sodrású Nadima folyó kihívás elé állította őket, Akdant el is sodorta a víz, de teknős alakban könnyedén a partra úszott. Hamarosan sötét mágiától eldeformálódott óriási hiénákba botlottak, amik a romokat őrizték, de sikerült bejutniuk a véletlenszerű mágikus mellékhatásokat okozó kipárolgásokkal teli szentély belsejébe, ahol egy vérleopárd vetette magát rájuk. Az ártalmatlanná tette alakváltóról kiderült, hogy Akdan édesapjának testvére, Bahir Namriel. A Paktummesterektől rettegő és magányába vélhetőleg beleőrült gnóm a kelmarane-i mészárlás túlélőjeként olyan részleteket mesélt el nekik, amikkel teljessé vált a város pusztulásának története. A Paktummesterek egy érzelmekkel táplálkozó démont akartak csapdába ejteni, amihez Kelmarane teljes lakosságát használták fel csalinak, amikor azonban a démon elkezdte kiterjeszteni a befolyását a városon kívülre, a Zefír Gárda Halruun, a főpap segítségével a templom alá terelte össze a lakosságot és mind egy szálig lemészárolták őket. A démont bebörtönözték és megtiltották a város újrabenépesítését, hogy a több évtizedes éheztetéssel legyengítsék és végül el tudják pusztítani.

A szentély elhagyásakor találkoztak a legendákból már ismert buraq-al, aki Mirjamnak nevezte magát és három rejtvény megfejtéséért cserébe mágikus tárgyakat és válaszokat ígért a kis társaságnak. Shadan, Ylcor ás Akdan még a ráadás kérdésekre is válaszolt, ezért egy mágikus inget (Bolt Shirt, MIC p.75), egy kis bőrszütyőt (Thorn Pouch, MIC p.188) és egy pár kesztyűt (Gauntlet of Infinite Blades, MIC p.101). Mirjam mesélt Nefeshti dzsinnhercegnőről is, aki a fegyvereiket kovácsoltatta az Öt Szél Templomosának, hogy megállítsa Jhavhul ifritnagyurat Xotani, a Tűzvérű felébresztésében és felfedte a fegyverek újabb képességeit is. Shadan kérdésére azt is elárulta, hogy a Paktummesterek Akhishon Tekercsét keresik, de az nincsen Kelmarane-ben. Végül a buraq elfoglalta régi lakhelyét, ami egy Nethysnek szentelt jósda volt valamikor, így ajándékokért cserébe máskor is lehet hozzá fordulni jóslatokért vagy tanácsért. A visszaúton egy gnoll felderítőcsapatba botlottak, akik a Dögevő törzs színeit viselték és szokatlanul tagbaszakadt, fajtársaiknál erősebb gnollokat számláltak a tagjaik között, de az újonnan szerzett mágikus szütyő segítségével sikerült őket legyőzni.

*az első szintű harcosok helyett az erődből már második szintű újoncok érkeztek, a ráfordított idő miatt harmadik szintre léptek, és Suominak köszönhetően nyomkereső kiképzést is kaptak, az eredmény: 20 harmadik szintű harcos és 10 harmadik szintű nyomkereső, akik rendelkeznek egy bónusz feattel (Weapon Focus: scimitar) és edzettebbek az átlagosnál (+2 Str, +2 Con)

**mindig van szenteltvíz, az öt felszentelt pap már hozzáfér a Harmadik Körös varázslatokhoz is, a város egész területén Consecrate varázslat él, valamint havonta egyszer a főpap egy kisebb csodát képes kiimádkozni Sarenraetől (bármely papi varázslat, ami max. Ötödik Körös)

***az atya két tanítványának(mindkettő sorcerer) köszönhetően mágikus közvilágítás van Kelmarane utcáin, a kereskedésben pedig már a Harmadik Körös varázslatokat tartalmazó italok is hozzáférhetőek, a karaktereknek pedig 25% állandó kedvezménye van az itteni vásárlás során

****amellett, hogy a szentélyben szolgálatot teljesítő pap ingyen azonosít tárgyakat, havonta 6 szintnyi mágikus tekercset is írnak a karaktereknek

*****így kapható a városban mestermunka fegyver (és ilyet kaptak a városi őrség tagjai is)

Legacy of Fire 4. játékülés - Saradushi Shadan története

4708. Erastus havának 14. napja

Előző nap ott fejeztem be, hogy másnap párbajra hívom Kardswannt. Reggel el is kezdtünk készülődni, azonban nem értettünk teljesen egyet a tervezett taktikával. Végül az én álláspontom diadalmaskodott, ami nem sült el rosszul. A zsoldosok egy része és mi elindultunk Kelmarane-be. Dashkit is észrevettük, amint észak felé indult, nyilván a romos erőd gnolljaihoz. akik valamilyen oknál fogva törzstagnak tekintették őt.

Mikor közelértünk a városhoz, felmutattam a gnolloknak a levágott kecskefejet, és tradícionális párbajra hívtam a vezetőjüket. A gnollok a csatapiacra vezettek bennünket, ahol már várt Kardswann. Több trükkel is próbára tett, hogy ismerem-e a rituálét, de nem dőltem be neki, így nem volt kibúvó a párbaj alól. Három kereskedő is jelen volt, és az egyik segíteni akart neki valami varázslattal, de ügyes szópárbajjal semlegesítettem a dolgot: mindenki elhagyta a csatapiacot rajtunk kívül. Jómagam ugyan több varázsital hatása alatt álltam, de a gnollok aljassága és Kardswann démoni befolyása miatt nem foglalkoztam azzal, hogy nem igazán „fair” az a párbaj. Mint kiderült, még a varázsitalok is kevesek voltak. Kardswann szemmal láthatólag sokkal tapasztaltabb, képzettebb harcos volt, mint én, ráadásul a csatát eleve valami láthatatlanná tevő varázzsal kezdte. Bár majdnem sikerült legyőznöm, de végül a porba sújtott, amikor megjelent Vardishal szelleme, gyógyított rajtam, és azt mondta, emlékeztessem Kardswannt arra, ami egykor volt. Mikor ezt megtettem, térdre esett, és nem volt nehéz kivégeznem. Ezután a gnollok elfogadtak vezérüknek, a hárpia pedig elrepült. Kikérdeztem őket, és körüljártuk a tábort, mialatt a zsoldosokat a csatapiacon hagytuk. Ylkor megint össze-vissza kavarászott, nem sok értelmes dolgot csinált. Próbáltam a foglyok szenvedésén enyhíteni. Parancsot adtam, hogy hozzák ki az öreg vaddisznót is, és őrködjenek erősen, főleg az északi oldalon a Görbekarmúak várható támadása ellen.

Megnéztük a szentélyt is, ahol állítólag Kardswann mindig átment a falon. Egy porladozó köntösű, megfeketedett Sarenrae szimbólumot viselő élőhalottnak tűnő papot találtunk a temetőben, aki úgy tűnt még mindig a múltban él: megmutatta Akdan apjának sírját és mesélt arról hogyan helyeztek el a Paktummesterek egy csodás kincset a templom kazamatájában, ami megállította a hirtelen kitört halálos kórság terjedését. Végül elvezetett minket a templom kincstárába vezető csapóajtóhoz és Akdan feloldozta a Sarenrae imasál érintésével. Amint porrá omlott a teste, a lefelé vezető járatot lezáró mágikus pecsét is eltűnt.

Ekkor csatazajt hallottunk kintről. Kirohantunk, és azt láttuk, hogy a Rozsdahátúak Dashki és Undrella vezetésével megtámadták a várost. Nagy csata alakult ki, de lemészároltuk az összes ellenfelet, Dashkit pedig elfogtuk. Undrella próbálkozott mindenféle trükkökkel, de nem hatott rám a mágiája. A csata végén azt vettük észre, hogy az összes gnoll halott, mind a Rozsdahátúak, mind a Görbekarmúak, a maroknyi túlélő pedig vélhetőleg elmenekült. Egyedül Dullen küzdött még a csatában megvadult hatalmas vaddisznóval. Segítettünk neki leölni az elfajzott állatot. Sajnos a két másik, harcban résztevő zsoldoson, Treviisen és Yesperen már nem tudtunk segíteni.

Üzenetet küldtünk Almah-nak, majd mikor megérkeztek, beszámoltunk nekik, hogy mi történt a városban. Amikor megemlítettük a pecsétet, akkor a nemesasszony félrevont minket és elmesélte, hogy a Paktummesterek valójában azért küldték őt, hogy pusztítsa el a templom alatt bebörtönzött démont, mert a tiltó pecsét mágiája lassan elszivárgott az idők során. Mivel mi már feltörtük, napnyugtáig le kell bírnunk a démont, mert különben rászabadul Kelmarane vidékére. A kazamatában ólálkodó túlvilági lény csapdába ejtéséhez a Paktummesterek a várost és lakóit használták, majd amikor a szörnyeteg lassan megrontotta azok elméjét és éjszakánként legyilkolták az átutazókat, a Zefír Őrség különleges alakulata porig rombolta Kelmarane-t, lemészárolva a hátramaradt lakosságot, így táplálék nélkül hagyva az emberi érzelmekkel táplálkozó rémet. Hogy pontosan miért csalták ide a Paktummesterek Xulthost és miért nem voltak képesek saját maguk megölni őt, az Almah számára is rejtély.

Elhatároztuk, hogy lemegyünk a szentély alá, kifüstölni az ott tanyázó démont. Velünk jött az összes zsoldos és Almah személyi testőrei. Az a démonféle valami bogár volt, de nyilván értett valamit a mágiához is. Hiába acéloztam meg az akaratomat, valami csillogás magára vonta a figyelmemet, és nem emlékszem az egész csatából semmire. Csak arra, hogy a bogárlény halott, és körbe mindenhol zsoldosok fekszenek. Elvesztettük Brotist és két testőrt is.

Legacy of Fire 3. játékülés - Saradushi Shadan története

4708. Erastus havának 13. napja

Másnap reggel elkezdtük az esti akcióra való felkészülést. Míg én bementem Almah-hoz tanulmányozni a tegnap este látott térképet, addig a kis gnóm követte az egyre gyanúsabban viselkedő Dashkit. Ylkor a szokásos dologgal foglalkozott: semmit tett éppen. Persze magyarázta, hogy elemzi a múltkor talált Sarenrae imasál mágikus tulajdonságait, mert gyanús, hogy Zastoran miért ajánlott érte olyan sok varázsitalt, de ez szerintem csak alibi volt, mivel már napok óta ezzel foglalkozik, de még semmi eredményre nem jutott. Na, szóval miközben én a térképet vizsgáltam, Almah elmesélte, hogy Dashki kifaggatta a tegnap általunk hozott foglyot, majd délután beszámol róla a tanácskozáson. Akdan is visszaért pár óra múlva, mondván, hogy Dashki eltűnt valami sötét lyukban.

A délutáni tanácskozáson hármunkon és Almah-n kívül Dashki, Dullen, Garavel és Zastoran atya vett részt. Dashki persze megkínozta és megölte a gnollt. Mondjuk ez az egy dolog, amit nem vethetek a szemére. A fogoly kb. ugyanazt mesélte mint nekünk is, bár Dashki nem említette a hárpiát, és a perytont sem. Viszont mondott valamit egy ogréról, az aréna bajnokáról. Jómagam amellett a terv mellett kardoskodtam, hogy vonuljunk ki teljes erővel. Páran belopakodunk a csatapiacra, kiszabadítjuk az ott harcoló rabszolgákat, akik segíthetnek nekünk a harcban, köztük Haleent is (balra lent), miközben a többiek lesben állnak, és a riadó jelére támadnak. Esetleg még Garavel intézhetne némi figyelemelterelést valami tűz formájában. Sajnos a többiek, köztük Dullen, nem értettek egyet a tervvel. Szerintük a gnollok sokan vannak, és erősek, így inkább csak éjjelenként cserkésszük be a kisebb, várost elhagyó csapataikat, és így gyengítsük le őket a támadás előtt. Bár volt logika abban, amit mondott, de semmiképpen sem hagyhattam Haleent még napokig szenvedni ott, ki tudja, mikor hal meg egy aréna csatában. Valamint szerintem úgysem lehetett volna sokáig szabadon öldösni a gnollokat, előbb-utóbb gyanús lesz nekik a dolog, és kiderítik hol a táborunk, és teljes erővel megtámadnak minket. Most még mellettünk van a meglepetés ereje, most kell támadnunk – érveltem. Sajnos szavaim hatástalanok maradtak, így a megbeszélésnek az lett az eredménye, hogy az este Dullen, Dashki, Akdan, Ylkor és én szemügyre vesszük a romvárost, és majd az alapján döntjük el a stratégiát.

A tanácskozáson elhangzott az is, hogy Kardswann vezeti most a gnollokat, így nem lepődtem meg azon, hogy Zastoran atya aggódva keresett meg bennünket a megbeszélés után ezügyben. Sajnos nem lehettünk biztosak benne, hogy ez a Kardswann valóban az öt templomos egyike-e. Ha az, akkor nem tudom, hogy le lehet-e győzni. Mindenesetre elmondtam Zastorannak a fegyvereink történetét és az éjszakai látomásomat, majd a fegyverrel együtt kiásott kezet levittük a katakombákba, ahol ráleltünk Vardishal vélhető sírjára. Zastoran megvizsgálta a fegyvereinket is, és azt mondta, hogy dzsinn munka mindkettő, bár az enyém nyilván nem tartozik az öt templomos fegyvere közé. Ezek után én elindultam megvizsgálni az üreget, ahol Dashki eltűnt, míg Ylkor valami agyaggolyókat kezdett el gyártani Zastoran atyával a parittyájához. Végre talán csinál is valami hasznosat a lusta kis félszerzet.

Gond nélkül megtaláltam az üreget, és nem lepődtem igazán meg, amikor gnoll kölyköket és nőstényeket találtam az üreg mélyén. Kiderítettem, hogy a Rozsdahátúak klánjának tagjai, akiket a Dögevők kitaszítottak maguk közül. Harcosaik a romos erődben táboroznak, amit előző nap derítettünk fel. Dashki valamiféle klántag náluk (bár nem értem ez hogyan lehet, ha ennyire gyűlöli a gnollokat), és arra várnak, hogy a vezérük és Dashki valamiféle támadást jelezzen.
A kolostorba visszaérve megkerestük Almah-t, hogy Dashkiról érdeklődjön. Kiderült, hogy Dashki karavánkísérő volt Katapeshben, több karavánt bántatlanul végigkalauzolt már a gnollok által ellenőrzött területeken, de az utolsó karavánból csak ő tért vissza élve. Mi is elmeséltük Almah-nak, hogy milyen gyanús dolgokat észleltünk a nyomkeresővel kapcsolatban. Almah azt is elmondta, hogy Dashki már régóta javasolja a szövetséget a Rozsdahátúakkal, és a közös támadást. Végül abban maradtunk, hogy az esti felderítés után a felderítő csapat ellátogat a romos erődbe is, és megnézzük, hogy pontosan milyen erővel is bírnak a Rozsdahátúak, mennyire megbízhatóak (szerintem semennyire), és mi ajánlanak. Azonban az esti felderítés nem úgy alakult, ahogy vártuk.

Nem sokkal a kolostor elhagyása után belebotlottunk nyolc gnollba, és a perytonba (képen balra). Szemmel láthatólag vadászni vagy portyázni indultak. A gnollok nem voltak ellenfelek, de a perytonnal nem bírt a gnóm-félszerzet-tigris trió. Mire én odaértem a gnolloktól, a szárnyas dög elrepült. Viszont Ylkornak átalakult az árnyéka. Valami sötét mágia lehet a dologban. A győztes csata után elkezdtük számolni a megölt kelmarane-i gnollokat, ekkor 14-nél tartottunk.

A romváros megközelítése nem volt nehéz. Már rögtön az elején kiszúrtunk egy eddig nem ismert figurát. Valami démonféle volt, elég veszélyes lény. A tervem az volt továbbra is, hogy beóvakodjunk a csatapiacra, és kiszabadítsam Haleent, Dullent pedig hátrahagyjuk tartaléknak, mivel nem nagyon tud lopakodni. Persze Dashki szokás szerint gyilkolni akart, így mikor mi ellopakodtunk az egyik ház mellett, amiben a hangokból ítélve a nagy vaddisznó aludt, ő meglépett tőlünk. Sajnos nem sikerült beóvakodnunk a csatapiachoz, mivel pont abban az irányban jött ki pár gnoll, hogy mókából kínozzon egy foglyot. Sajnos a démon, és az őrjárat miatt nem tudtunk közbeavatkozni. Elindultunk hát körbe, hogy megkerülve a várost, a másik oldalról próbálkozzunk, de Ylkor inkább Dashki után eredt. Mint később kiderült, hét gnollt öltek meg az egyik félreeső házban. Szép teljesítmény. Így már 21-nél jártunk. Közben a másik oldalról sikerült belopakodnunk a csatapiacra, és Ylkor is csatlakozott hozzánk. Megöltük a helyi bajnokot, egy ogrét. Nem volt nehéz ellenfél, de az ütéseket jól bírta. Valamint három gnoll őrt is hidegre tettünk. Volt ott még valami csehó féle is, pár bugbeart és hobgoblint láttunk italozni. Végül sikerült kiszabadítanunk Haleent. Hála istennek nem volt komolyabb baja. Még egy élő foglyot találtunk a csatapiacon, egy Dzsafár nevű férfit. Állítólag Haleen társa volt az akcióban. Mikor ki akartunk osonni a helyről, azt láttuk, hogy Dashki lebukott és a démon meg pár gnoll üldözi. Sikerült kereket oldania, de észrevettük, hogy a démon nem tudott egy bizonyos távolságnál messzebb menni a csatapiactól. Végül Akdan idézett valami ködöt, aminek leple alatt ki tudtunk osonni a városból.

Amint kicsit távolabb voltunk, megállatunk, hogy Haleen elmesélhesse mi történt vele. Ők kereskedőnek álcázva érkeztek a városba, de az első éjjel lebuktak, máig sem tudja miért. Legtöbbjüket lemészárolták, a többi társát elfogták. A csatapiacon kellett harcolnia. A peryton őt is elátkozta valahogy, az árnyéka neki is elváltozott, és ettől kezdve hiába szökött meg, a peryton bármikor meg tudta találni. Ráadásul, ha messzire került a lénytől, akkor olyan rémálmok gyötörték, amibe könnyen bele is őrül az ember. Amikor ezt meghallottuk, egyértelmű volt számomra, hogy mielőtt visszamegyünk a kolostorba, meg kell ölnünk a perytont, hiszen most már hármunkon is ott volt az átka. Szerencsére az ő fészke a folyó túloldalán, egy egyedülálló épületben volt. Haleen azt is elmondta, hogy annak idején valami járvány terjedt el a városban, és ezért a katapeshi paktummesterek megölettek itt mindenkit, nehogy tovább terjedjen. Így pusztult ki a város (képen lent).

Közben lenn a gnollok kivilágították a várost, de azt nem láttuk, hogy küldtek-e Dashki után üldöző csapatot. Mindenesetre már 24 megölt gnollnál tartottunk, ami kb. a városban található gnollok fele. Átkeltünk a folyón, és rajta ütöttünk a perytonon, miközben aludt. A csata előtt Ylkor át akarta adni Haleennak Vardishal fegyverét, de úgy látszik, az már hozzá kötődött, mert Haleen kezében nem alakult át. Nem volt könnyű csata, de végül legyőztük.

Ezután vissztértünk a kolostorba, ahová időközben Dashki is megérkezett. A peryton testét is elvittük, Zastoran atyát nagyon érdekelte, így pár varázsitallal díjazta erőfeszítésünket. Zastoran meggyógyított minket, majd jelentettünk Almah-nak. Akdan pedig a peryton maradékát elcserélte a keselyűvel a köpenyért, ami a madár fészkében hevert. Azért durva ez a gnóm meg a félszerzet… Még egy madárral is üzletelnek. Bár nem tudom, nekem csak amolyan károgásnak hangzik, amikor Akdan állítólag beszélget a keselyűvel. Lehet, hogy csak átver a kis gnóm. Mondjuk az is igaz, hogy az üzlet létrejött, így lehet, hogy mégis igazat beszél, csak olyan hihetetlen az egész.

Így hajnal felé azzal a gondolattal tértünk nyugovóra, hogy a következő éjjel ismét visszamegyünk Kelmarane-be, kiirtani a maradék gnollokat. Bár az ott strázsáló démon gondot okozhat. Alig aludtam el, mikor ismét valami felébresztett. Vardishal és Kardswann volt az szellemformában. Kardswann elmondta, hogy valami démon szállta meg, aki a város alatt van bebörtönözve, és ébren nem tud ellene mit tenni. Menjek be a gnoll táborba, és hívjam őt ki, mint a vezért egy kecskefejjel és egy véres karddal. Ha legyőzöm, ő meghal ugyan, de megszabadul a démontól. Azt állította, hogy a dzsinn hercegnőtől réges-régen kapott ereje az évszázadok teltével gyengült, így talán le tudom győzni. Viszont a hárpia (Undrella) és a városban látott démonféle (Kezurkian) nem biztos, hogy tétlenül nézi, ha én győzök.

Legacy of Fire 2. játékülés - Saradushi Shadan története

4708. Erastus havának 13. napja

Ott hagytam abba naplómat, hogy a fent említett napon elfogtuk Mokknokk királyt (képen balra). Egyből ki is kérdeztük, és kiderült, hogy még vagy 10 pugwampi van életben. Nem túl sok egyéb használható információt tudott adni. A Kelmarane-ben levő gnollokról sem tudott semmit, mivel azok mindig elzavarták őket, ahányszor csak megpróbáltak kapcsolatba lépni velük. Azt illetően sem jutottunk dűlőre, hogy mit kezdjünk vele. Ez a balszerencse átok elég idegesítő ahhoz, hogy fogolyként tartsuk, elengedni meg nem akartuk, mert amilyen kicsik ezek a pugwampik, olyan gonoszok. Végül megkötözve, otthagytuk, amíg felkutatjuk a kolostor további részét.

Közben átnéztük a kolostor templomrészét is alaposabban. Kiderült, hogy ez valaha egy Sarenrae templom volt. Találtunk pár domborművet, ami egy férfit ábrázolt, amint a Sápadt Hegyet nézi aggódó arccal. A felirata: Theodefus Estroban 4691. A melléképületekben találkoztunk egy rakat agresszív, nagy páviánnal, de miután megöltem a négy legnagyobb hímet, elmenekültek. Itt, a lakórészben rábukkantunk egy szökőkútra is, ahonnan még vékony erecskében csordogált a víz. Zastoran atya szerint a víz elemi síkjáról jön. Csak tudnám mi a fene az a víz elemi síkja, és hol van… Egy titkos ajtón keresztül egy eldugott kis kertet találtunk, ahol a gazban Akdan talált egy Sarenrae imasálat. Egy toronyban (harangtorony lehetett valaha?), találkoztunk három sólyom nagyságú szúnyoggal, de nem jelentettek komoly akadályt. Szemmel láthatólag valami emberszerűek laktak itt nem olyan régen, és találtunk egy felakasztott, kiszívott hullát is.

Egy kis szentélyt is felfedeztünk, aminek az ajtajában igen intenzív látomás ért, melyben egy ember harcolt valami ifrít-félék ellen egy folyamatosan változó fegyverrel. A szentélyben egy szoborra leltünk. Megtaláltuk még a nagy madarat is, a belső kertben van a fészke, egy hatalmas katapeshi keselyű (képen lent). Akdan tudott vele beszélni, és bár nem volt nagyon barátságos, de megegyeztünk vele, hogy hozunk neki élelmet, és cserébe nem zargat minket. Mesélt valami egy sakálfejű emberről is (gnoll?), aki néha belopakodik az épületbe. Megtaláltuk a kolostor kriptáit, ahol bebizonyosodott, hogy valamiféle harcban pusztult el a kolostor, mivel megtaláltuk az ide visszavonuló, védekező szerzetesek holtesteit. Néhány mágikus tárgyat is találtunk, ezeket a jogos megtaláló címén eltulajdonítottuk.
Miután az egész helyet átkutattuk, visszamentünk a pugwampi királyért, de már csak hűlt helyét találtuk. Nyilván a többi pugwampi időközben kiszabadította, és elmenekültek. Remélem, nem hallunk többet felőlük. Ezek után visszatértünk a táborba.
Elmondtuk Almahnak, hogy mit találtunk, majd ebédeltünk, és pihentünk kicsit. Közben megismerkedtem picit jobban a többi zsoldossal is. Dullen a vezetőjük, a csatabárdos harcos. Brotis a lándzsás nő, Trevis a szablyás férfi, és Jesper a bőrvértes, rövid kardos, tőrös nő. Ez utóbbi inkább opportunista harcos, mint rendes katona. Volt egy kis nézeteltérésem Dullennel, mivel visszatértünkkor elég lanyhának találtam az őrséget, és Almahnak szóltam róla először, nem Dullennek. Diplomatikusan elsimítottam a dolgot, és megígértem, hogy ha bármi problémám lesz, akkor a jövőben neki szólok először.

Dashkival (képen balra) is beszéltem, próbáltam kicsit a lelkére beszélni, mivel úgy hallottam, hogy a gnollok lemészárolták a családját, ezért elmeséltem neki az én történetemet, és próbáltam egy kis lelkiismeret furdalást kelteni benne hátha akkor kicsit javul az emberekkel való viszonya, és talán még meg is fürdik. Egyelőre nem jártam sikerrel. Amúgy is gyanús a fickó, mivel állandóan jön-megy, hallgatózik Almah sátránál, sőt Akdan szerint egy pugwampi fület fűzött egy láncra egy csomó régi mellé, ami újabb bizonyíték arra, hogy többet tud és tesz, mint amit mond.

Zastoran atyával is beszélgettünk. Begyógyította a sebeinket, és elcseréltük vele a talált mágikus tárgyakat számunkra hasznos holmikra. Nagy kópé az öreg, mert hihetetlen mennyiségű mágikus tárgya, itala, tekercse van. Az imasálat is el akarta cserélni, de a ravasz Ylkor megszagolta, hogy át akar bennünket verni. Nem tudjuk egyelőre, hogy a sál mire jó. Ylkor amúgy valami hókuszpókusszal megnézett mindenkit, és elmesélte, hogy kinn milyen mágikus tárgy van. Kicsit hülyének is nézték egyesek, amikor vagy fél óráig járkált a táborban, közben kimeredt szemekkel bámult mindenkit. Szerinte Almah valamiféle varázsló lehet a tárgyai alapján.

Ja, majd elfelejtettem, hogy mivel hármunk közül senki se ért igazán a vallásokhoz – mondjuk Akdant nem értem, mert ő mégis valami papféle elvileg, aztán mégis azt mondta, hogy nem ért hozzá – szóval mivel mi nem konyítunk ehhez, Zastorant faggattuk ki. Kiderült, hogy az a Vardishal, akit láttam a látomásban, és szentélye van a kolostorban, az öt templomos egyike volt. Zastoran szerint egyedi eset, hogy az öt templomos egyikének szentélyt emeljenek egy Sarenrae templomban. Ezek a templomosok állítólag valami nagyhatalmú halandók voltak, akiket egy dzsinn szultána ruházott fel hatalommal, hogy számolatlanul öljék a dzsinnek ellenségeit, az ifriteket. Öten voltak, az öt szél megtestesítői. Vardishal, a harcos-tárbornok, az északi szél ura; Davashum a bottal harcoló csendes gyilkos (na ő vajon milyen szelet uralt?); Kardswann a világlátott déli szél ura, a csatabárdos; Pahzvann, a bölcs tanácsokat hozó keleti szél ura és Zayifid, a titkokat hozó, hírnök nyugati szél ura. Állítólag valami nagy gonoszt állítottak meg a Sápadt Hegyen, majd eltűntek. Nem lehet tudni, hogy mi lett velük.

Ezek után estefelé átköltöztettük a tábort a kolostorba. Kitakarítottunk, mindenki elfoglalta a helyét, és lepihentünk. Éjszaka szokatlanul hűvösre ébredtem, és egy szellemmel találtam magam szemben. Első látásra kicsit megijedtem, de aztán láttam, hogy nem akar ártani nekem, majd odavezetett a keselyű fészkének tövéhez, és eltűnt. Másnap Akdan és Ylkor felderítették a keselyű fészkét, három tojása van, és láttak benne valami köpenyszerű dolgot is. Akdan ismét beszélt (beszélt? krákogott inkább) a keselyűvel, aki a köpenyért cserébe egy tevét kért. Sajnos ez a jelenlegi helyzetben teljesíthetetlen követelés. Megnéztük azt a helyet is, ahová a szellem vezetett minket, és egy elásott csontkezet, valamint egy kardot találtunk. A kard valamiféle kölcsönhatásba került a fegyveremmel, mindkettő fényleni kezdett, majd a kard láncos buzogánnyá alakult. Kiderült, hogy mindig olyan fegyver formáját veszi fel, amire éppen a használója gondolt. Valamint, amíg fél mérföldön belül van a kard és a fegyverem egymáshoz képest, addig mindkettő mágikus tulajdonsággal bír. Érdekes, egyre több a talány a fegyveremmel kapcsolatban…

Dashki megint többször eltűnt napközben, rejtély hogyan bírja ezt a hőséget. Semmilyen ilyesféle mágikus tárgy nem volt nála Ylkor szerint. Akdan követte a nyomait, és bár Dashki igyekezett eltüntetni őket, de a kis gnóm megtalálta a helyet, ahol egy hiénával találkozott, aki aztán egyenesen Kelmarane felé indult. Gyanús.

Este, a meleg enyhültével felderítő útra indultunk mi is. A pesh mező szélén hat gnollt vettünk észre, akik egy foglyot kötöztek a földhöz, és a földet verték. Természetesen azonnal a fogoly segítségére siettem. A gnollok viszont távol maradtak a fogolytól még akkor is, mikor odaértünk. Hamarosan megtudtuk az okát is, mikor a föld alól valami csápos, nagyszájú szörny (képen jobbra) ránk támadt. Véres küzdelemben végeztünk a szörnnyel, és a gnollokkal is. Nyilván még a pugwampi átok utóhatása lehetett, amikor az egyik béna gnoll véletlenül szinte levágta a fejemet a csorba csatabárdjával. Alig tudtam elkerülni, hogy ne a nyakamat érje az ütés, de így átvágta a kulcscsontomat. Szerencsére Zastoran atyától beszereztünk gyógyitalokat is, ami a sebem nagy részét beforrasztotta. Sajnos a foglyot nem tudtuk megmenteni, a szörny elnyelte.

A gnollok vezérét sikerült elfognunk, egyből alaposan ki is faggattam. Kelmarane-ből jöttek, így szereztünk némi információt a városról. Vagy 50 gnoll lehet a városban a Dögevők törzséből, kb. 1 éve költöztek ide. Nagyjából fél éve egy Kardswann nevű ember legyőzte a vezérüket, és azóta jobb lett egy kicsit a helyzetük, mivel megnyitotta a kereskedelmet. Mindenféle gyanús kereskedő, rabszolgavadász, csempész érkezik hozzájuk. Van még egy csomó rabszolga, egy óriási vaddisznó, egy hárpia (Kardswann asszonya), és valami nagy szárnyas repülő lény a városban. De ami a legfontosabb: Haleen él, és minden nap valamiféle arénában küzd az életéért. Érdekesség még, hogy van valami régi Sarenrae templom is, ahová senki sem tud bemenni, de Kardswann át tud menni a bezárt kapuján.

A gnollt kifaggatása után megkötözve otthagytuk egy szikla alatt, míg mi követtük azt a hiéna nyomot, amelyik Dashki nyomától vezetett idáig. Kiderült, hogy nem Kelmarane-be tartott, hanem az attól északra levő hegyekben levő romos erődbe. Itt vagy 30 gnollt számoltunk meg valami kisebb törzsből, pár hiénával. Nem is értem, ez a Dashki gyűlöli a gnollokat, akkor miért küld nekik üzenetet? Vagy az is lehet, hogy csak a Dögevőket gyűlöli, ezért szövetkezett más törzzsel? Nem tudom, de az biztos, hogy a fickó még gyanúsabb lett, mint volt.

Visszatértünk a kolostorhoz a fogollyal. A két apró barátom meglepte az őröket, mivel észrevétlenül átsurrantak rajtuk, majd én barátságosan közöltem velük, hogy picit jobban figyeljenek. Egyenesen Almah-hoz siettünk a fogollyal, azzal a szándékkal, hogy mielőbb átadjuk az információnkat, és Dashki árulásának hírét. Meglepetésemre Dashki már a szobában volt, és elmélyülten tárgyalt a vezetőnkkel. Röviden beszámoltam a csetepatéról, de nem említettem, hogy mi már kifaggattuk a foglyot, és azt sem, hogy a romos erődben újabb gnollokat találtunk. Nem akartam ezeket Dashki előtt említeni, aki ismét a szemünkbe hazudott, mikor kijelentette, hogy ő semmit sem talált. Ezután jött a meglepetés. Almah, ahelyett, hogy örült volna, hogy hozunk egy élő foglyot, aki ráadásul valamiféle alvezér, vagy legalábbis jelentősebb harcos lehet, leteremt minket, hogy nem néztük meg a várost, és nem rajzoltunk térképet. Majd ezek után elővett egy térképet. Mikor szóvá tettem, hogy ezt a felderítés előtt is megkaphattuk volna, kioktatott, hogy én csak egy zsoldos vagyok, és ő dönti el mi legyen, és ő így döntött.

Ettől persze egy kicsit mérges lettem. Hozzá vagyok szokva a parancsokhoz, voltam már karavánkísérő és katona is. Nincs ezzel semmi baj. Csak eddig úgy tűnt, hogy az akciót én irányítom, elvártam volna, hogy az akció sikerének érdekében, minden információt megkapjak. Szerződés ide vagy oda, nem szeretem, ha átvernek… Az ilyenből nem sül ki semmi jó… Mindegy, alszok rá egyet, és meglátjuk mi lesz.

Ezek után még elmentünk vadászni a keselyűnek, illetve a földalatti szörnyből hoztunk némi részeket Zastoran atyának, aki úgy örült neki, mint gyerek a játékának.
Végül azzal a gondolattal tértem nyugovóra, hogy én holnap éjjel bemegyek Kelmarane-be Haleent kiszabadítani, bárki bármit is mond. Nem tűrhetem tovább, hogy rabszolgaként tartsák, és az életéért küzdjön minden nap.

Legacy of Fire 1. játékülés - Saradushi Shadan története

Saradushi Shadan és az ezerarcú dzsinn története

Kedves olvasóm, jó pár éve bukkantam rá arra a naplószerű írásra, melyet most a kezedben tartasz. Pontosabban annak fordítását és feldolgozását fogod most, mivel a töredezett lapok és az ősi írás megfejtése évekbe került, és még eme rengeteg munka után is csak remélhetem, hogy helyesen értelmeztem és fordítottam azt. Jómagam nem vagyok nagy ismerője az Elveszett Jóslatok Korának, amely időkből a napló származik, így kérlek, nézd el nekem, ha írásomba olykor apró hibákra, tévedésekre bukkansz, esetleg egyes ősi neveket rosszul írok. Célom nem a történelmi hűség volt, hanem a szórakoztatás, egy érdekes ember legendás kalandjának elbeszélése úgy, ahogyan azt ő papírra vetette. A történet kezdetének helyszíne egy ősi város, Katapesh, mely az azonos nevű ország fővárosa is egyben. Történelmi ismereteim szerint Katapesh a Garundi kontinensen az egyik nagy, ősi birodalom, Osirion déli tartománya volt valaha. Nem is szaporítom tovább a szót, átadom nálam avatottabb embernek, Saradushi Shadannak.

…Nem is tudom, miért kezdtem el naplót írni. Az ilyen nem szokás a magamfajta harcos-katona népek között. Talán megéreztem előre, hogy milyen fontos események sodrába kerültem, mily hihetetlen és dicső kalandokba keveredtem. Az is lehet, hogy csak szerettem volna nyomot hagyni magam után az utókorra. Az ok végül is lényegtelen, az a fontos, hogy elkezdtem írni a naplómat, amit most összegezve, fejezetről-fejezetre átdolgozva, egyberakva hagyok az utókorra.

1. fejezet
4708. Erastus havának 2. napja

A múltam nem fontos. Legyen elég itt és most annyi, hogy 20 éves fiatal harcos vagyok. Termetemmel és erőmmel mindig is kiemelkedtem a környezetemből, és a lányok sem panaszkodtak soha arcom csúnyaságára. Már majdnem 1 éve, hogy az Állkapocs Erődben szolgáltam, Másodlépés Giana parancsnoksága alatt küzdöttem a galád gnollok ellen, amikor egy katapeshi utazótól szörnyű hírt hallottam. Haleen, egykori mentorom és szerelmem hónapok óta eltűnt Katapeshből (képen lent). A hír hallatán természetesen azonnal parancsnokomhoz siettem, aki nem állított akadályt távozásom elé. Amilyen gyorsan csak tudtam, Katapeshbe indultam. Az odavezető út eseménytelenül telt el. A városban azonban aggodalmam tovább nőtt, mikor régi közös házunkat üresen találtam, szemmel láthatólag hónapok óta nem járt ott senki. Haleen jól ismert személyiség Katapeshben, így nem tartott sok időbe, mire megtudtam mi történt. Sok évvel ezelőtti távozásunk után éveket töltött külhonban, majd pár hónapja hazatért. A pletykák szerint az El-Zulfa családdal volt valami közös ügylete, aminek során elhagyta Katapesht, és hónapok óta nem tért vissza. Sikerült azt is megtudnom, hogy Garavel, a család egyik embere éppen a városban van, és embereket toboroz, így hát azonnal a megnevezett fogadóba siettem.


Megtudtam tőle, hogy Haleent valóban szerződtette az El-Zulfa család azzal a céllal, hogy derítse fel Kelmarane városát. Ezt a régi kereskedelmi központot valaha átok sújtotta, lakosai eltűntek, azóta senki se merészkedett a romházak falai közé. Egyes vadászok szerint azonban gnollok költöztek pár hónapja a romvárosba. Az El-Zulfa család szeretné a gnollokat kiűzni, és saját kereskedelmi központot kialakítani. Ehhez a vállalkozáshoz keresnek most fegyverfogatókat. Sajnos ők sem tudták, hogy mi történt Haleennal azon az elátkozott helyen. (Egyedül ment egyáltalán?)

Mindezeket megtudván én is azonnal leszerződtem az expedícióhoz, hiszen Haleen megtalálásának legjobb módja, ha utána indulok. Garavel bemutatott az expedíció többi tagjának. Nem gondoltam, hogy van már hírem Katapeshben, de úgy látszik tévedtem, mivel Garavel név szerint ismert. Szerencsére azonnal találkoztam két ismerőssel, így nem leszek teljesen magamra utalva, ha problémák adódnának. Akdan Namriel, egy gnóm druida, akinek egy hatalmas oroszlánszerű állat a kísérője. Elég félelmetesnek tűnik, hiszen nagyobb mint a gazdája, a kis gnóm pedig mókás, bár néha nem árt rá figyelni, mivel eléggé meggondolatlan és tapasztalatlan. A másik ismerős Ylkor Arbyr, az Arbyr család sarja, egy kis félszerzet. Ha jól láttam, szert tett némi mágikus ismeretekre is a kis kópé találkozásunk óta, aminek külön örültem. Hiéna legyek, ha nem lesz még égető szükségünk később az ő tudására. Őket egyébként vagy 3 éve ismertem meg, mikor első katapeshi útjuk során összezördülésbe kerültek egyes rabszolgakeresdőkkel. Később karavánkísérőként is többször átmentem a kis félszerzetek lakta falun, Bozótligeten, ahol mindig barátságosan fogadtak.

Röviden megismerkedtem a társaság többi tagjával is. Felbéreltek két cheliaxi zsoldost. Utarcus egy faragatlan tuskó, de nem elképzelhetetlen, hogy harcban azért megállja a helyét. Kalien egy csendes nő, aki ugyan szépséggel nem áldottak meg az istenek, de legalább a hallgatás bölcsességét sikerült elsajátítania. Velünk tart még Garavel (képen balra) is, aki szemmel láthatólag nem vér szerinti tagja a családnak. Jómagam valami varázslófélét sejtek benne, és észrevettem, hogy a halántékában egy mágikus beültetés van, ami a Paktummesterek felé önzetlen hűséget biztosít. A két tevehajcsár, férj és feleség, Hadrod és Hadrah egészítette ki a kis csapatot. Hadrod szemmel láthatólag Garavel régi ismerőse, mint később kiderült, a féltestvére.

Másnap reggel útnak indultunk. A 10 napos út esemény nélkül telt el. Az egyetlen említésre méltó dolog Garavel és a tevehajcsárok túlzott figyelme, amivel kiszolgálták az expedíció igényeit. Történt még egy apró esemény. Egyik este három oroszlán támadta meg a táborunkat. Furcsa volt, mert oroszlánok sosem támadnak ekkora csoport emberre. Csapatunk harcértékét mutatja, hogy különösebb erőfeszítés nélkül öltük meg őket. Akdan utána hívta fel a figyelmemet, hogy a vezérüket valami átok, vagy betegség, vagy mi sújtotta. Nyilván emiatt támadtak meg minket.

4708. Erastus havának 13. napja

Útközben Garaveltől tovább érdeklődtem az expedícióról. Kiderült, hogy Almah El-Zulfa (képen jobbra) a vezető, aki már nagyobb létszámú emberrel vár minket egy megjelölt táborhelyen. Mikor a találkozóhely közelébe értünk, vastag füstöt láttunk gomolyogni arrafelé, így rohanvást indultunk a tábor megsegítésére. Mikor odaértünk, négy kocsit láttunk a víz körül, három már lángolt. Ellenségnek nyoma sem volt. Akdan mágiájának, és az én határozott fellépésemnek hála, hamar eloltottuk a tüzet. Sajnos az egyik kocsi teljesen leégett, egy másiknak pedig a hátsó negyede. Mint kiderült, Eloais, a varíziai jósnő a leégett kocsiban utazott, sajnos ő meghalt. A tűz eloltása után azonnal nyomok után néztünk. Órákig tartó keresésünk eredménytelen volt, mindössze azt sikerült kiderítenünk, hogy valami kis méretű humanoidok lehettek a támadók. Az őrök persze mit sem láttak.

A nem túl eredményes nyomkeresést egy tanácsülés követte Almah El-Zulfa, a gyönyörű női vezetőnk sátrába. Itt ismerkedtünk meg a vállalkozás többi tagjával. Almah négy testőre mellett, akik valószínűleg a Zefír Gárda volt tagjai, ott volt újabb négy szerződtetett cheliaxi zsoldos. Vezetőjük tapasztalt harcosnak tűnik, bár az oltás közben zokon vette, hogy utasítást osztogatok az embereinek. Remélem nem lesz belőle hatalmi versengés, nem áll szándékomban. Mindenesetre tipikus zsoldosként viselkedtek. Nem érdekelte őket túlságosan az egész, csak a zsold, meg hogy minél kevesebb probléma adódjon. Itt van még Almah két személyes rabszolgája is: M’Bowanga, a mwangi harcos és Zubejka, a varíziai rabszolganő. További segítség még Dashki, az ápolatlan és mogorva nyomkereső. Ő vetette fel, hogy szerinte a támadásért a pugwampik a felelősek, valami apró, gonosz nép, akik balszerencse átokkal sújtanak mindenkit. Első hallásra kicsit mesének tűnt a dolog. Ylkor említette, hogy a nyomkereső valami mágikus, női amulettet visel a ruhája alatt, de nem igazán foglalkoztam a dologgal, volt fontosabb gondom is. Ja, és majdnem elfelejtettem megemlíteni Zastorant (balra képen), Nethys felszentelt papját. Ő volt az, aki eltemette a jósnőt, és akinek úgy látszik nagy készlete van varázsitalokból, mágikus tekercsekből és egyéb hasznos varázsholmikból.

A megbeszélés nem vezetett igazán eredményre a támadókat illetően. Mindenesetre az azért feltűnt nekem, hogy ha én szervezném az expedíciót egy elátkozott, gnolloktól hemzsegő romvárosba, akkor nem egészen így csinálnám. A harcosok kevésnek tűnnek, főleg a mágiahasználók, viszont túl sok a felesleges pompa, a kényelmesen bútorozott sátor, a rengeteg egyéb dolog, ami egy sivatagi utazáson luxusnak számít, vagy a nem túl hasznos rabszolganő. Nem hiszem, hogy az El-Zulfa család úgy szerezte volna a hírnevét, hogy ehhez hasonló, kicsit dilettánsnak tűnő akciókat szervez. Itt valami van a háttérben, amiről nem tudunk, és Almah több annál, mint amit felénk mutat…

Végül is abban egyeztünk meg, hogy a tábort el kell mozdítani innen, mivel a füstöt mások is észrevehették. A környékről a korábbi felderítők által készített térkép alapján van a közelben egy romtemplom, ami talán nagyobb védelmet biztosítana a tábornak. Így én, a kis gnóm és a halfling elindultunk, hogy alaposan megvizsgáljuk a helyet. Az év ebben a szakában napközben szinte lehetetlen az utazás a rekkenő hőség miatt, de szerencsére Zastoran és Akdan mágiája megvédett bennünket a hőségtől, így hamarosan elértünk a romtemplomhoz. Messziről a hely elhagyatottnak tűnt, de láttunk valami óriási keselyűfélét leszállni az udvaron. Ahogy közelebb értünk, kiderült, hogy Dashki meséje megalapozott volt, mivel apró népek (képen balra) támadtak ránk lesből a templom belsejében. Tényleg valami átkot bocsátottak ránk, mert akkora szerencsétlenkedést még kezdő gladiátortanoncként sem produkáltam, mint abban a harcban. Szerencsére Akdan mágiája sokat segített. Azért nagy nehezen legyőztük őket, megtaláltuk a fészküket, és elfogtuk a vezérüket, Mokknokk királyt.